English
Az út tervezésekor fontos állomásként gondoltam Marseille-re, stabil mediterrán 10-12 celsius, napsütés… A hazaúton (Olaszország, Szlovénia) várható dermesztő téli időjárás előtt itt jó alkalmam nyílt egy kis feltöltődésre. Fizikailag és lelkileg is.
Kriszta kitűnő idegenvezetőnek bizonyult ez alkalommal is, csakúgy, mint Jerevánban. Először ott, Örményországban ült nagy motoron (mögöttem), és olyannyira élvezte az utat, hogy tele lettem karmolásokkal… Emlékszem, akkor gondolkodóba is estem, hogyan magyaráznám otthon a nyomokat, de hazafelé úton begyógyultak a sebek. Természetesen a közös motorozás ez alkalommal is kihagyhatatlan volt, Kriszta ki is jelölt egy az Alpok lábainál lévő célpontot északabbra, nem tudtam megértetni vele, hogy így télen hűvös lesz hátul (is) a hegyekben. Egy idő után beláttam, hogy a meggyőzés nem fog menni, ezért diktatórikus módszerrel rámutattam egy másik, tengerparti pontra és mondtam, ide megyünk, punktum. Naná, hogy a Cote D' Azur sem rossz választás…
Másnap ráérősen indultunk a motorért a mélygarázsba, ahol kiderült, hogy sietnünk kellett volna, mert a tulaj a saját autójával nem tudott kiparkolni, mivel a kulcsa nálunk. Két órát várt ránk. Ahhoz képest nyugodtnak tűnt, talán mert jól ismeri Krisztát, aki bele sem gondolt, hogy volna okunk sietni. Igaz elég későn sikerült elaludni, mert az éjszaka felét Kriszta laptopjának bűvölésével töltöttem. Mindenféle haszontalan alkalmazásokkal volt tele, amiket töröltem, vírusirtottam stb. Persze letöröltem egy számára „nélkülözhetetlen” alkalmazást is, amitől pánikba esett, hiába mondtam, hogy nyugi, vissza lesz téve. Hosszú éjszaka volt…
Az örmény barát, a garázs tulajdonosa azért még beijesztett bennünket, hogy mivel két órát várnia kellett, tovább már nem parkolhatok ott a motorral. Mint kiderült nevelő célzattal mondta ezt, hátha Kriszta így megérti, hogy ő is szeretné használni a saját garázsát. Már én is B terven gondolkoztam, de maradhattunk.
Nekivágtunk hát a híres Cote D' Azur-nak. Először is az idegenlégió bázisát kerestük meg, ami a tengerparti városrészben van. Sokan a mai napig ide jönnek jelentkezni, de innen 20 km-re Aubagne-ban van a felvételi iroda. Ez a bázis, ahol jártunk a tengerparton, igazából egy „nyaraló”, pihenő apartmanház szabadságos katonáknak. Visszafogott luxust láttam a kerítésen bepislogva. Pár percig időztünk itt, gondolkodtam érdemes-e megpróbálni bekéredzkedni, de nem ígért sok adrenalint a kapun túli körletlátogatás.
A következő megálló If vára volt, egy régi osztálytársamnak külön megígértem, hogy ide ellátogatok. A Földközi –tenger legkisebb szigeteként tartják számon If szigetét, a váron kívül nincs lehetőség sétára, hiszen éppen ráfér a földdarabra. Még fák sincsenek. Edmond Dantes a regény szerint innen szökött meg 13 évnyi tervezgetés után, miután rabtársától, Faria abbétól kitanulta a csíziót. Örülünk, hogy sikerült neki, de a partra való kiúszást önmagában nehéz teljesítménynek értékelni, hiszen másfél km-nyi távolság. A vár maga akkora, mint egy közepes budai villa, tehát nem nagy. Dumas hőse, ez a bátor szakállas ember miután kiszabadult, grófi címhez jutott (Monte Christo grófja lett) és megvette a szigetet börtönöstül. Azután pedig bosszút állt azokon, akik álnokul elárulva börtönbe juttatták. Tanulságos történet, magyar változata a Sándor Mátyás. Én többször összekevertem a két sztorit rövid földi pályafutásom alatt. Jó kvízkérdés lenne 50 ezerért.
Az út nagyrészt a tenger mellett halad, pazar látvány. Érdekes talán, hogy a Cote D' Azur név nem csak úgy kialakult, hanem köthető egy emberhez, aki valami francia művész volt talán. A Balatonnak pedig nem tudom ki adta a nevét, így érthetőbb talán mire gondolok. A szó jelentése azúrkék tengerpart. Mondjuk, a névadásért nem hiszem, hogy jogdíj is járna, elég adekvát a megfogalmazás. Az ég kék, a tenger azúr. Egy-két helyen megálltunk, például annál a bizonyos házikónál, amely az abszolút tengerszint mérőpontja.
A térképen láttam tervezéskor az elképzelt útvonalunkon, a Route De Cretes vonalát. Ennek jelentése: a csúcsok/gerincek útja. Nincsenek igazi magasságok, de egy francia ismerősöm még az út tervezésekor figyelmeztetett, hogy ebben az időszakban Dél-Franciaországban erős szelek fújdogálnak. Ezt már tapasztaltam Párizstól délre haladva az autópályán. Szinte végig ellen kellett tartani a motort az erős nyugati szélnek, sokszor eszembe jutott a 8-as út Veszprém és Székesfehérvár közötti szakasza, ahol lehet gyakorolni ilyesfajta kihívásra alkalmasint.
Itt a parti részen 3 nevezett szél van: a Sirokkó (ami Afrikából jön, gyakran sivatagi homokot is szállítva), a Mistral (hideg és száraz szél északnyugatról), valamint a Marin (mint a Bóra az Adria vidékén, ami egy tengeri szél). Nem tudom épp melyik fújt, de a gerincen elhittem volna, hogy mindhárom egyszerre. Az útvonal legmagasabb pontján megálltunk egy fotó kedvéért, de a motort tartani kellett, különben felborítja az erős szél (még sztenderen is). Óvatosan kellett leevickélnem, Krisztát még gyalogoltattam is vagy száz métert. A táj gyönyörű, de megizzasztott az út. Lefelé haladva, ismét a tengerpart felé, már védett bennünket a domborzat. Természetesen ilyenkor autóknak nem ajánlatos arra közlekedni.
Következő megállónk La Ciotat városkája volt. Ez a hely arról nevezetes, hogy a Lumier fivérek 1895-ben itt forgatták és mutatták be a világ első mozgófilmjét. A címe: Vonat érkezik a La Ciotat-i pályaudvarra. A legenda szerint a párizsi bemutatón az emberek pánikba esve menekültek a nézőtérről, attól félve, hogy elüti őket a vonat. Hiába, az újdonság gyakran félelmet is kelt.
Vissza Marseille-be másik úton mentünk, az estét pedig városlátogatással töltöttük. Nekem nagyon tetszik a hangulat, igaz éppen a nagy építkezések idején a lezárt és feltúrt részek hatalmas sebhelyekként burjánzottak a város testén. De például motorozni Marseille-ben nagyon nagy élmény. Egyrészt rengeteg motoros van. Sok a robogós is, de nem győztem számolni a túramotorokat. Főleg BMW-k, Hondák. Szuperlotyót nem is láttam, talán egy KTM-et. A BMW motorok túlsúlya nagyon markáns volt még itt is, egész Londontól. Ennek magyarázásához mindenki felállíthatja saját elméletét. Az tuti, hogy a padavannal a bömös nagyot gurított, a KTM-nél szerintem a vezetőket hetedíziglen tiltották el a szakmától, ivartalanítás mellett.
Szóval megesett, hogy az útfelbontások miatt a dugóban nem lehetett haladni, ezért a járdát választottuk. A többes szám ez esetben a többi motoros miatt van, óriási élmény volt, amikor 8-10 fős csoportok, rajok alakultak ki, és együtt haladtunk falkában. Ha volt is rendőr, az félreállva adott utat a járdán, csakúgy, mint a gyalogos polgárok.
Zárásra felmotoroztam a Notre Dame-hoz is. Bemenni nem is volt motivációm, furán is nézett rám az őr a kapu zárása közben, általában érdeklődőbbek az emberek. Egyébként kitűnő a kilátás a városra erről a magaslatról, igazi randi hely.
Az indulásom napján korán kellett kelni, mert Kriszta egy vidéki helyszínre utazott munka kapcsán. A garázskulcs nálam volt, amit viszont 9-kor kellett leadnom. Tehát beterveztem egy kikötői napfelkelte nézést. Még sötétben kimotoroztam a partra, és a Báránnyal romantikus kettesben megcsodáltuk az eseményt.
