English
Prága után északra a hegyecskék között van egy nevezetes hely, Pekelne Doly, a neve. Ez egy motoros klub által hasznosított barlang, nagyon érdekelt, több leírást olvastam róla. A tágas barlangban van hely színpadnak, bárpultnak, és a fáradt vagy részeg motorosoknak félretéve matracok is rendelkezésre állnak, az ott alvás díjtalan. A koordináták és az elszántságom meg is volt, hogy megkeressem a helyet, sőt az éjszakát is ott szándékoztam tölteni. Annak ellenére, hogy több mint két héttel érkezésem előtt téli szünetre bezártak, és érdeklődő levelemre sem érkezett válasz. Gondoltam, nekem megfelel egy kisebb lyuk is a közelben, ahol egy barlang van, talán akad egy másik is. Az otthonról magammal hozott fasírt és hamuban sült pogácsa készletemmel beosztóan bántam, a tartalék csoki és túró rudi érintetlen volt. Teám, kávém bőséggel, a romantikus téli piknikhez már csak a helyet kellett megtalálnom. Az erdőbe vezetett a GPS a megadott koordináták alapján, azonban valami nem stimmelt, mert elég hamar elfogyott alólam a földút, majd az ösvény is. Közben persze esett a novemberi eső, és a magas fenyőfák között a mohás talajon igazi kötéltánc-érzés volt haladni.
Persze ilyenkor az ember mindig addig megy ahonnan már megfordulni is nehéz. Mire a fejemhez kaptam, már jó mélyen bent jártam a sűrűben, és egy meredeknél kénytelen voltam átgondolni a lehetőségeimet. Meg is izzadtam a torna közben, ezért kínkeservesen visszafordultam, tudván, hogy van alternatív megközelítési lehetőség, csak vissza kell jussak az aszfaltra. Kecmergés közben kicsit hiányoltam a fékhatást, de nem volt időm gondolkodni rajta, esett, csúszott a moha, az aljnövényzet és az avar is. Kijutottam végre az útra ahol összekürtöltem egy alkalmi tanácsadó testületet az ott tevékenykedő nyaraló tulajdonosokból. Sokkal okosabb nem lettem tőlük, de barátságos segítő szándékukat megháláltam egy-egy rudival, így fényezve országunk imázsát a cseheknél. Aztán már volt alkalmam elgondolkozni a hátsó fék problematikáján, az aszfalt úton félreérthetetlenül elmúlt mindenféle lassító erő és hatás. Amikor leszálltam, nem hittem a szememnek, a féknyereg a tárcsát még ölelve a betétekkel, kifordulva a lengőkaron nútolt helyéből lógott.
Egyéb sérülés vagy deformáció nem látszott, ezért bízva a szerencsémben visszaszereltem pár perc alatt egy kerék kivétel árán. Ezt a műveletem az oldaldobozom is megsínylette kicsit. Mivel nincs középsztenderem, jobban kell figyelni az aludoboz alápakolásakor egyedül legközelebb. És sajnos csak kisebb szerencsém volt, mert a fékcső megsérült, bár nem láthatóan, így hátsó fék nélkül kellett tovább terveznem hátralévő nyomorult életem pár óráját. Nem volt jó érzés, a válságos helyzetben meg is pocsékoltam a rudiszállítmányt, az erdő szélén, 80 km-re a következő célpontomtól csak ennyi vigaszom maradt. Egyértelmű volt, hogy felfüggesztem a barlangkeresést pár hónapra és indulok mielőbb tovább a lengyel-német határhoz Görlitzbe. Ahol ráadásul az időközben fogadásomra hazautazott barátnőm is várt, reméltem a lelki vigasz mellett lesz szervizre is lehetőség. Nekivágtam hát a hátralévő 80 km-nek, esőben, hidegben, kisebb hegyes területen kanyargászva, néha állattartó telepek mellett. Ezt, ha a szagról nem vettem volna észre az is jelezte, hogy elütöttem két legyet! Gondolom egyik meleg kupacról tartottak a másikra, de arra nem gondolhattak, hogy agyonfejelem őket az úttest felett. Mindkettő véres teste a pleximre ragadt, hullájukat örömködve figyeltem, azon járt az agyam, amíg látom a hullájukat, az azt jelenti, hogy nem esik. Nem sokáig vigyoroghattam az időjárásjelző tetemeket hamar lemosta az eső, és közben rám is sötétedett. Jó volt megérkezni végre a biztonságba, ahol vártak rám. Friss fasírt volt aznap a vacsora, amivel vártak. Szeretem a fasírtot.
Másnap aztán találtam szervizt a városban, mindössze 25 euróért lett használt Honda fékcsövem, új fékolajjal, szereléssel együtt, megbízhatónak is tűnt az installáció, további problémám nem is volt ezzel az út során.
