English
Igyekeztem hamar elhagyni az országot, indulás előtt még találkoztam egészségem őrzőjével az út során, a Shirinda teabirodalom atyjával, aki számomra speciális teákat biztosított. Megjegyzem, az 50 nap alatt nem is tudott legyűrni semmilyen téli szokásos nyavalya, köszönhetően a szorgalmas fogyasztásnak.
A tatai teszkónál még megálltam és az összes magyar forintomat túró rudira költöttem. Tudván, hogy a gesztenyepürén és a mákon kívül ez a hungarikum ami külhonban olyannyira hiányzik a magyar ízek közül, és több leszervezett szálláshelyemen gyermekes családok várnak. Mivel én magam is nagy kedvelője vagyok a rudinak, ezért elég nagy önuralomra volt szükség út közben, hogy maradjon is belőle… Az áruház előtt összefutottam egy baráttal is, legalább tudhattam, hogy nem csak a családom és a kutyám vár haza és szurkol nekem.
Az első célterület Csehország volt, bemelegítő szakaszként keresztül Szlovákián. Egy-két felszerelést kaptam még barátoktól indulás előtt, egy esővédő overallt (amely csak Skóciában került elő, majd Írországban elveszett a topcase-emmel együtt), egy komplett használt kordura motoros ruhát (gondolom elég szánalmasnak tűntem a saját felszerelésemben és megsajnáltak), és egy vadászkesztyűt tesztre. Mivel téli motoros kesztyűm sem volt, alkalmam nyílt a gumikesztyű, meleg kesztyű kombót kipróbálni. A kísérlet negatív eredménnyel zárult, az általam használt saválló kesztyű túl merev lett hidegben, a mérete talán kicsi is volt, de nehéz behajlítani az ujjakat is benne egy meleg réteggel bélelve. Ez már a szlovákiai szakaszon kiderült, itt kaptam az első esőt.
Terv szerint érkeztem Brno-ba, első állomásomra, ahol az egy héttel előre pontosan jelzett érkezésemmel megleptem a facebook-os „kapcsolatomat”, legnagyobb megdöbbenésemre. Ott álltam a főtéren, fasírtot majszolva és uralkodtam magamon. Pedig eleve nem bízhattam benne, hiszen a rejtett célzásomat sem értette, amikor érdeklődtem, tud-e a környéken kempinget. Küldött címeket. Próbáltam a vicces oldaláról megközelíteni a dolgot, de ilyen nincs és csak kínomban tudtam röhögni ezen. Azt hiszem, vele biztosan nem lennénk barátok, ha másképp találkozunk is. Mindenesetre készséggel küldött sms-ben 3 hostel címet, ezek közül a legközelebbiben meg is szálltam, kicsit füstölögve és kárhoztatva a naiv emberismeretemet. Nem a kemping téma miatt voltam bosszús, hiszen fel voltam készülve a sátrazásra. Csak épp nem mentem volna be a városba a megbeszéltek szerint, csak másnap. Sötétben elég nehéz alkalmas táborhelyet találni helyismeret nélkül, a nyitvatartási idők normál kemping esetében nyár végéig, ősz elejéig esedékesek, nem oly meglepő módon. Tehát maradt a hostel. Sokallottam a szállásért kért 18 eurót, közös fürdőszobával egy diákszállón, ez pont 200 km-embe került ily módon. Brno amúgy tetszetős város, de sajnos nem volt alkalmam a felderítésére.
Prága ide már egész közel volt, a szűkös anyagiak és helyi kapcsolat híján a Plzeni látogatást elhalasztottam ráérősebb időkre. Ezzel a cseh sörkultúra behatóbb tanulmányozásának terve végképp kútba esett. Prága felé néhol megálltam a városokon áthaladva, egy-két pestis emlékmű a főtereken egész csinosra sikerült. Ilyeneket itthon is megcsodálhatunk, elég jellegzetes köztéri szobrok. A pestisjárványok elmúltával emelték a helyi lakosok hálából, gyakran fogadalmi emlékként. Igazából mindig az jut eszembe róluk, hogy beh kár, hogy akkor még nem léteztek körforgalmak, pont illenének a közepükbe.
A városokon kívül almafákat találtam az út mentén, így kiegészíthettem élelmiszer készletemet egy kis friss gyümölccsel is.
Aztán baráti segítő közreműködéssel sikerült találni egy kitűnő hostelt 8 euróért(!). Igaz sokágyas szobában kellett aludni, de igazán fájintos helyre leltem, biztonságos parkolóval. Két lakótársam volt csupán, egy ficsúr és egy kínai srác, aki Németországban él és csak kirándulni ugrott át egy hétvégére. Na, ilyen fasza kis helyek a hostelek alkalmasint, lehet mindenféle népekkel találkozni.
Másnap rögtönöztem egy városnézést Prága belvárosában, hát megérdemli a jó hírét.
A kordura ruha eddig jól teljesített, nem fáztam benne a motoron, pedig még aláöltözetet sem vettem fel, de a prágai macskaköves utcákon sétálva átéltem a felkészületlen havibajos feelinget. Vágyakozva gondoltam a tisztább, szárazabb érzésre, az alsóneműmből csavarni lehetett volna a vizet. Mivel az esővédő réteg a ruhában nem a technológia csúcsa (cserébe viszont belül van, hogy ne lehessen oly könnyen kivenni), minden izzadtságot szorgalmasan bent tartott, így pácolódtam kis ideig. Ezt a szitut elég veszélyesnek tartottam már menet közben, még a Shirinda sem tudott volna megvédeni egy tüdőgyuszitól, ezért az első kútnál tankolást imitáltam, majd vetkőzni kezdtem, ezzel némi meglepetést keltve a benzinkút vásárlóközönsége körében, mivel nem volt hová bújnom. Először is lecseréltem a pólót és pulcsit, amik gőzölögtek a pucér felsőtestemmel együtt, majd a kínosabb alsó rész szárítását úgy oldottam meg, hogy a már száraz pólóban állva letoltam a gatyát, és úgy csináltam, mintha nem lennék zavarban. Néha a nagyobb feltűnést kerülve tettem néhány szellőztető mozdulatot, végül jó tíz perc után a jó ízlés felülkerekedett az életösztön és a józan ész összefogásán, és indulásra sarkallt.
