English
Sötétedés után érkeztem Edinburghba, ahol ismét facebook-os vendéglátók vártak rám. Előre szóltak, hogy kutya is lesz a lakásban, aminek én nagyon örültem, hiszen otthon maradt Brigi kutyám már nagyon hiányzott. Mielőtt találkoztam szállásadóimmal, pont a rendőrség épületének lépcsője tűnt alkalmasnak pihenőre. Persze ezt csak utólag vettem észre, de senki nem kifogásolta, hogy ott cserélem a szétázott zoknimat a tartalék vízállóra. Ezután beültem egy órácskára száradni egy étterembe, ahol a mellékhelyiségben megdöbbenésemre egy Jack Daniels reklám fogadott. Furcsállottam, hogy megérkezve a scotch hazájába, egy bourbon plakátjával kell szembenéznem először. A skót whisky pedig nem whiskey! Az ír. Az olcsóbb a kevert blended (maláta és gabona), a drágább a single malt, de mindkettőt 3 év meg egy napig tölgyfa hordóban érlelik minimum. Ízlés dolga kinek melyik tetszik a széles választékból.
Szóval hazaérkeztek vendéglátóim a kutyaiskolából, ahol épp az ebet trenírozták. Egy 4 hónapos magyar vizsláról van szó, talán mindenki el tud képzelni egy kölyökkutyát. Mónika és Gábor kedves fiatal pár, őket inkább a kíváncsiság hozta Skóciába, nem a kényszer, ez a ritkább. Kaptam meleg ételt, reggelre pedig megszáradtak a ruháim is. A skót fővárosra nem szántam látogatási időt, a legrövidebb úton igyekeztem tovább Aberdeen felé. A Forth folyó egyik hídjáról kattintottam pár fotót csupán.
Aberdeen volt az első állomásom, ahol nem várt senki. Gáboréktól kaptam egy tippet, keressem meg az ottani magyar éttermet. Koordináta alapján könnyen megtaláltam, kora délután én voltam az egyetlen vendég. Rendeltem egy gulyáslevest, és beszélgetésbe elegyedtem a felszolgáló hölggyel. Érdeklődtem tudnak-e szállást adni éjszakára, közben az interneten is keresgéltem közeli hostelt. Végül felajánlották, aludhatok náluk, ha más nem kerül, de nézzek el az épp aznap megrendezésre kerülő magyar találkozóra.
Ez jó ötletnek tűnt, megkaptam a címet is, a tengerparton egy golf club volt a helyszín. Aztán ha vége a partynak, invitáltak vissza az étterembe, illetve zárás után a mellette lévő buzibárba, kis péntek esti lazításra. Közben, mivel a belvárosban voltunk, elsétáltam megnézni William Wallace a „Rettenthetetlen” szobrát. Nem hasonlít Mel Gibsonra.
Később pedig elmotoroztam a klubba, kezdés előtt egy órával sikerült odaérnem. Így szemtanúja lehettem, egy jó kis magyar házibuli kifejlődésének. Igazi retro party-vá alakult a dolog, de mivel nem ihattam, hamar lemaradtam hangulat ügyileg a többiektől. Megérkezésem után fél órán belül egy magyar lány már a helyi rádiót is felhívta, hátha érdekli őket szerénységem egy rövid interjú erejéig. Meglepett a dolog, de nem hátráltam meg a lehetőségtől, a rádió péntek este a város buli helyszíneit járta a stábjával. Éppenséggel össze is jöhetett volna… De végül mégsem lett belőle semmi. Volt tehát némi érdeklődés az utam iránt, éjfélig, amíg a mulatozás tartott a klub egyszem személyzetével is sokat beszélgettem, egy skót hölggyel, aki anyai féltéssel kóstoltatott velem néhány helyi sört. De csak óvatosan, mivel még vezetnem kellett.
A buli tehát véget ért éjfél körül, én pedig visszamotoroztam az étteremhez. A személyzet már bezárt, a konyhában csatlakoztam a bemelegítéshez, aztán irány a homárbár. Aznap este épp egy lengyel társaság bérelte ki a helyet, freestyle hip-hop-ot nyomtak, de mire leértünk, már csak pár rapper maradt a közönségből. Ők hamar leléptek, az üres klubban csak mi magyarok maradtunk. Aztán kezdetét vette a péntek esti lazítás. Mire észbe kaptam már sörök és rövid italok álltak előttem a pulton, ezért át kellett gondolnom a lehetőségeimet. Úgy éreztem, rám is rám férne egy berúgás, ezért eldöntöttem, inkább az étterem előtt hagyom a motoromat, és belekezdek a relaxációs tevékenységbe.
Legyen elég annyi, hogy másnap délben az étterem váltó személyzete költött, én a padlón aludtam az új derékaljamon, a szakács pedig az irodában. Egyikünk sem jutott el hazáig… A váltó személyzet kicsit meglepődött, amikor megleltek a bejáratnál. Marasztaltak volna még, de miután összeszedtem szétszóródott gondolataimat, és hidratáltam a szervezetemet, felpakoltam, és indultam Inverness irányába. Ajánlották, hogy ne a legrövidebb úton menjek, hanem a tengerparton. Meg is fogadtam a tanácsot, mivel még a késői indulás ellenére is jól álltam aznap az idővel. Nem is csalódtam, így láthattam Skócia Északi-tenger felőli partvidékét. Inverness után majd úgyis a Highland következik. Így egész Göteborg magasságáig eljutottam északon, kicsit hidegebbre számítottam. Skócia legészakibb pontja Inverness-től még cirka 150 km lett volna. Állítólag ha szerencsésebb vagyok láthattam volna már onnan a sarki fényt is.
Aberdeenről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy az Északi-tengeri olajkitermelés központja, kvázi erre épül a gazdaság is. Ennek a gazda(g)sági potenciálnak is nagy szerepe van Skócia „függetlenségi” törekvéseinek manapság. 2014-ben népszavazás fog dönteni az Angliától való elszakadásról. Aberdeen tengerpartja homokos, de elérhető távolságban bőven akad látnivaló, maga a város nem kínál ilyesmit. De például nem messze (déli irányban) Dunottar vára ilyen nevezetes hely, Stonehaven mellett. Valószínűleg Mel Gibson is itt kapott ihletet a Hamlet forgatásakor a későbbi (általa is rendezett) Rettenthetetlen történetének vászonra viteléhez. Ez a film egyébként elismerten az egyik leghitelesebb feldolgozása a legendás szabadságharcos életének. Stonehaven mellett Wallace legyőzte az angolokat, és a foglyokkal a vár templomában befűtött. (A vár képe a Windows 7 egyik hivatalos háttérképe, mint hajdanán a Stonehenge, ha emlékszik valaki.) Természetesen nem ő kezdte a „kekeckedést”, de a végén ő húzta a rövidebbet: ló után kötötték, fojtogatták, megnyúzták, felnégyelték. I Eduárd tutira ment. A „Nyakigláb” király igen keménykezű uralkodó volt, ő fingatta meg a walesi bárdokat is. Végül 67 évesen (az akkoriban igen szép kor volt) megőrült és meghalt. Talán pont Wallace akasztotta ki nála a fogaskerekeket, hiszen sosem sikerült elfoglalnia Skóciát, a győzelmek ellenére sem.
