English
Lyonra így csak átutazóban maradt időm. A belvárosban megállva wifit próbáltam keresni, amit végül a Starbucksban leltem. A McDonald’s hálózatára nem tudtam csatlakozni, de elég közel voltak egymáshoz.
A karácsonyi hangulat már itt is érződött, a franciák valamiért nagyon szeretik az óriáskerekeket. Ilyen volt felállítva Lyon belvárosában, és láttam Marseillben, Nizzában is később.
Nem esett, az út élvezetes volt. Délre haladva átvágtam a híres Provence-on, így télen kevesebb a virágzó levendulamező sajnos, a vidék hangulata azonban így is megfogott. A levendula az egyik összetevője a provence-i fűszerkeveréknek. de a mezőkön tavasztól a méhek is szorgoskodnak. A legfontosabb levendulás termék ugyanis a méz, amit gyakran kecskesajttal esznek, talán ezt kevesen tudják.
Egyre inkább áthatott valamiféle mediterrán érzés, amelyet leginkább a házak, a városok erősítettek bennem. Olajfa ligetek, szőlők, az Alpok szelíd lankái kísérték az utat, csak az illatok hiányoztak. A tél ugyan nem olyan szigorú már errefelé, de a vegetáció csak tavasztól virágzik itt is. Több városon keresztül kellett haladnom, mindenhol nagy volt a forgalom, a hőmérséklet viszont egyre barátságosabb lett. Nagyon azért nem kellett nekivetkőznöm.
Provence déli része a Cote d Azur, ahogy a tartomány neve is jelzi, Provence-Alpes-Cote d Azur. Itt várt hát rám a napsütés, legalábbis nagyon vágytam rá.
Még Lyonban sikerült interneten kapcsolatot teremtenem végre Krisztával, aki Marseilleben várt rám. Őt 2011-ben Yerevanban ismertem meg a Fekete-tenger kerülő vállalkozásom alkalmával. Időközben erre vetette a sors, már nagyon vártam a viszontlátást. Igaz már hónapokkal az indulásom előtt beszéltünk Skype-on, de a kapcsolat megszakadt, nem válaszolt a leveleimre, üzeneteimre sem, és egészen Lyonig nem tudtam, fogunk-e találkozni. Más szállást nem szerveztem, bíztam benne, és a szerencsében. Jó volt a megérzésem, Marseilleben, amikor leparkoltam egy sms érkezett. Rövid egyeztetés után már csak a várakozás volt a dolgom… az óriáskeréknél, a belvárosban.
Hamar megérkezett Kriszta, Valival egy másik ott élő magyarral. A viszontlátás kicsit fájdalmas volt, Kriszta túláradó öröme férfiakat megszégyenítő hátlapogatással és bordarepesztő ölelésekkel egészült ki. Kellett egy fél óra, hogy lehiggadjon. Aztán jött az első probléma, hol parkoljak a motorral? Merthogy Krisztáéknál nem volt erre lehetőség, az utcán nem akartam hagyni. Kriszta egyik örmény barátja segített, pár napra kölcsön adta a belvárosi mélygarázsban lévő parkoló helyét. Kaptam kulcsot, így szabadon mozoghattam…
Marseille a bűn városa, sokan Nápolyhoz hasonlítják, ha francia maffiózós filmet nézel, akkor az itt játszódik, de legalább egyik helyszíne a történetnek. Vagy a Taxi…És ha már maffia, akkor örmények. A világ egyik legösszetartóbb közössége jelentős számban él Marseilleben. Párizsban is sokan vannak, ahogy Moszkvában vagy Los Angelesben is nagy az örmény diaszpóra. A törökök által elkövetett genocídium óta több hullámban vándorolt el hazájából, mára már milliónyi örmény. Köztük a rosszfiúk is, errefelé ők az ukrán gengszterek megfelelői. A városban mindennaposak a lövöldözések, arra a hírre, hogy hullát találtak itt-ott, nem igazán kapja fel a fejét senki.
A lakosság negyede iszlám hitű, és itt él Európa harmadik legnagyobb zsidó közössége is. Franciaország „nyóckerje” a bűn városaként igen rossz hírnek örvend, sok az erőszakos bűncselekmény, a drogmaffiák háborúi évente több tucat halálos áldozatot követelnek. Sok az afrikai és arab bevándorló, a francia gyarmatok függetlenné válása után rengetegen ide települtek vissza Észak-Afrikából, jelentős a romák száma. Párizzsal az ellenséges viszony igen elmélyült, és nem csak a focidrukkerek miatt. Ez a város sötét oldala. 2013-ban Európa Kulturális Fővárosaként (Kassával együtt) megmutathatja a jó oldalát is. Természetesen nagyszabású programsorozattal, rengeteg építkezéssel készülnek erre, ahogy illik. És nem csak Marseille, hanem a régió is, hiszen a kitüntető címet és egyben lehetőséget a teljes Provence–Alpes-Cote-d’ Azur régió nyerte el: 2013-ban tízmillió turistát várnak a dél-franciaországi régió kilencven településére.
Marseille több szempontból is különleges hely Franciaországban. Mint az ország második legnagyobb városa, és a Földközi-tenger legnagyobb kikötője fontos politikai és gazdasági tényező. (Valamint zongoragyártásáról is méltán híres.) Alapítása óta kereskedőváros (Massilia), alapításakor görög, majd Ceasar idejében római fennhatóság alatt állt. A középkorban 1482-ig független, majd az abszolutista francia királyok uralmuk alá vonták. A mai napig áll a városban az az erődfal, amit a korabeli ostrom idején építettek, innen lőtték a behódolni nem akaró várost. A francia királyok nagyrészt a Földközi-tengerre összpontosuló hódítási törekvéseik miatt maradtak ki a nagy földrajzi felfedezések első hullámából, a kb. 30 éves késlekedés alatt Spanyolország és Portugália behozhatatlan előnyhöz jutott e téren.
A marseille-i öntudat és szabadságvágy szorosan összefonódik a francia nemzeti identitással. A világ legismertebb nemzeti himnusza, a marseilles is a városhoz kötődik. Bár nem itt íródott, és a Nagy Francia Forradalom idején 1792-ben már országosan ismert induló volt, sokan hiszik, hogy itt született, de legalábbis itt énekelték először. A valósághoz közelebb áll a bulvár változat, miszerint a Párizsba bevonuló harcias marseille-i önkéntesek harsogó éneke ragadta magával a forradalmi tömeget, és tette slágerré az indulót. Vagy ők üvöltötték a leghangosabban…
Aztán 3 év múlva hivatalos himnusz lett belőle, de erre egy évre betiltotta a monarchista vezetés. Hivatalosan 1880-tól lett ismét Franciaország hivatalos himnusza. (Amúgy, mivel nagyon vérszomjas a szövegezése, sokan nem tartják alkalmasnak a mai napig sem himnusznak, igazából szerintem minden franciának Napóleon jut eszébe róla.) Írója egy mérnök-katonatiszt volt, és egy éjszaka alatt hozta össze a remekművet az Ausztria elleni hadüzenet másnapján, egyszerű harci indulónak szánta. Sosem élvezhette a népszerűséget, sőt még forradalmár sem volt, emiatt dutyiba is került. Szegényes körülmények között halt meg 1836-ban. Érdekesség még, hogy a jakobinus diktatúra könyörtelensége ellen később fellázadó marseilleiek büntetésből a városuk nevét is elveszítették. „Névtelen” városként volt csak szabad említeni ezután Marseille-t…
Látnivaló akad bőven a városban, engem nagyon megfogott Marseille hangulata.
A kikötői kocsmázás igazából nem jött össze (legalábbis nem találtam Rejtő Jenői figurákat, matrózokat késsel a hátukban), de azért akadt meglepő élmény. Az egyik csehó előtt üldögélve Krisztával pastis-t iszogattunk (ez egy helyi ital, olyan, mint az ouzo, olívabogyót adnak mellé), amikor gondoltam bemegyek wc-re...
A kocsma belülről csak azért volt érdekes, mert egy özönvíz előtti flipper állt a nagyjából tiszta budi mellett, a pultnál meg egy ledér hölgy társalgott a pultossal miközben füstfelhőket eregetett. Kiérve rá is kérdeztem a dologra, itt talán nem érvényesek az eu szabályok? Kriszta először értetlenül nézett rám, majd leesett neki a nemdohányzók védelmére vonatkozó érdeklődésem. Csak ennyit felelt: -Ja ez Marseille. Itt minden másképp van… Igazából ez a válasz jó összefoglalása is az itt szerzett tapasztalataimnak, benyomásaimnak.
