English
Általában egyedül utazom, most azonban végre társra is találtam Tibi személyében. Igazából minden kalandomra kerestem eddig bajtársat, de az eszement ötleteim sosem voltak igazán népszerűek a nagyközönség számára. Ezúttal rövid, 8-10 napos kirándulást terveztem, max. 2000 km távolságot bejárva. Konkrét útvonalterv nem volt, ezért nem is tudtam volna Tibi felmerülő kérdéseire válaszolni… ha lettek volna. Mindössze annyit kérdezett: mikor indulunk? Szerencsére nagyon egymásra találtunk, a kalandos út során pedig össze is kovácsolódtunk, jó csapat voltunk.
Figyeltem az időjárás jelentéseket, és kiválasztottam egy alkalmasnak látszó májusi időpontot. Egy-két nap esőt ígért még az időjósda az utunk kezdetén, de a pénteki indulás után a hétvégét még Magyarországon terveztük „átvészelni”. Ukrajnába Észak-Magyarországon és Szlovákián keresztül akartam belépni. Az esős, záporokkal teli időjárásban lehetőséget kapott legalább az Euromotortól tesztre kapott Spyke túraruha a bizonyításra. Nem okozott csalódást… (teszt itt: http://kondortura.hu/hu/tesztek_c8/spyke_pathfinder_wp_tecnikai_turakabat_es_spyke_radom_wp_turanadrag_teszt_p68)
Tehát az első éjszakát Magyarországon, pontosabban Radostyánban terveztük tölteni. Itt egy régi barátomnál, az ABCD zenekar vezetőjének birtokán, a Malom Klubban, illetve annak kertjében vertünk volna tanyát. Odafelé igazi kakukkszavas májusi időjáráshoz volt szerencsénk, csak egyszer állított meg egy felhőszakadás Bélapátfalva határánál. (A zuhogó esőben az alacsony látótávolság miatt nem volt kedvünk motorozni.) Egy buszmegállóban kivártuk a vihar végét, majd robogtunk tovább.
Radostyánba megérkezve sajnos zárt kapukra leltünk, a barátom épp nem volt otthon. Ezért felhívtam, és ő azt tanácsolta, hogy nézzünk el a közeli Varbóra, amíg ő hazaér, időtöltés gyanánt. Az ok, amiért egyébként ide jöttünk, hogy a következő hét végén az itt 5. alkalommal megrendezésre kerülő ABCD táborban az Én és a Motorom fotózást megejtsük, illetve azt előkészítsük. Sok motoros látogat ide minden évben, bár ez igazából nem egy motoros fesztivál, sokkal inkább egy rock tábor. Házigazdaként az ABCD zenekar mindig óriási show-t nyom, méltóan a jó híréhez.
Mivel nem akartunk a kapu előtt várakozni, elindultunk hát Varbóra, ahol látványosságként a helyi horgásztó várt ránk. Nagyon nem voltunk felajzva a várható élményektől, főleg mivel a klub műsorában láttam, hogy aznap este óriási buli ígérkezik, Nótár Mary koncerttel egybekötve.
A tó partján gondoltuk megejtjük az első közös fotónkat Tibivel. Ahogy ott tébláboltunk, biztos nagyon profiknak tűnhettünk, mert egyszer csak megszólított bennünket egy hölgy. Érdeklődött, kik vagyunk, honnan jöttünk, hol szállunk meg? Mondtuk, hogy szállásunk a Malom Klub udvarán van tervezve, sátorban, ingyért. Erre nagyon kedvesen invitált a Varbói Önkormányzat által üzemeltetett szállásra. Pont előtte álltunk a tóparton. Rövid eszmecsere után, melyben kifejtettem, hogy nem kívánunk pénzt költeni az említettek okán szállásra, üzletet ajánlott. Csináljunk pár fotót a portán belül is, vigyük jó hírét a helynek, cserébe ingyen aludhatunk ott.
Kihagyhatatlan ajánlat volt ez, nem is ellenkeztünk. Pedig még a bemutatkozó beszélgetés elején tartottunk. Remélem ezt a gesztust meghálálva a várt „reklám értéknél” kicsit többet tudunk adni a szíveslátásért cserébe. Tehát ha arra jártok, és szállásra van szükségetek, ne hagyjátok ki Varbót és a horgásztavat, a rönkházak kényelmesek, szinte újak még. Ideális pihenő hely. És biztosak lehettek benne, hogy a szállásdíj gondos gazda kezébe jut. Hogy ily szerencse szakadt ránk váratlanul, még felocsúdni sem volt időnk, következett a „második csapás”. Még vacsorát is kaptunk! Bőséges adag rántott hússal vendégeltek meg bennünket ráadásként (reggelire szintén). Ezúton is köszönjük!
Igazán jó kedvünk kerekedett, méltósággal próbáltuk viselni, amit a sors ránk mért. Beszállásoltuk magunkat, majd a tó feletti naplementét bámulva beszélgettünk Tibivel, várva az estét. A klubba csak 9 után indultunk vissza, mindössze 4 km, pár perc volt az út. A kapuk már nyitva voltak a személyzet fogadott bennünket, vendég még egy szál sem volt. Így hát velük kezdtünk el beszélgetni, nyeltük a kólákat, telt az idő. Kezdtek szállingózni a vendégek is, de az időközben megérkező tulajtól megtudtuk, hogy Nótár Mary fellépése hajnal 1 órakor lesz, sokkal előbb nem is várható az érkezése. Ijesztően sok idő volt még addig, de ha már itt voltunk, elhatároztuk, hogy megvárjuk egy közös fotó kedvéért, még akkor is, ha a tervezett indulás miatt a műsort már nem nézhetjük meg.
Másnap a reggeli után azonnal indultunk… kb. 10 órakor. Nem nagyon kapkodtunk, Tibivel egyetértettünk abban, hogy a (túl)tervezés és a sietség egyaránt a kaland halála. Azért volt elképzelésem, merrefelé menjünk, szerettem volna Nagyszelmencnél átlépni a szlovák-ukrán határt. Ez viszont nem nemzetközi határátkelőhely. Ezt tudtam eddig is, de volt már sikerélményem hasonló szituációban, ezúttal mégis lemondtam a próbálkozásról, mivel a kölcsön motor papírjai nem voltak teljesen rendben. Ugyanis nem a saját motorommal utaztam, egy Yamaha XTZ 660-t kaptam a seggem alá, míg Tibi egy BMW 650 Dakar nyergében ült. Ukrajnába ilyen esetben szükség van egy közjegyző által hitelesített kölcsönadási szerződésre is. Nekem csak az a bizonyos pecsét hiányzott, hiába bizonygattam a tulajdonosnak, hogy erre szükség van, a zöldkártyáért is harcolnom kellett. „Megoldod”. Ez volt a válasz. A határátlépés sikerült is, csak némi plusz időbe került, amíg sikerült kicsikarnom az ukrán jóindulatot. Viszont a teljes legalitás hiánya a későbbi tartózkodás során sajnos a hivatalos szervekkel való alkupozíciómat ellehetetlenítette.
Ungvárnál léptünk be Ukrajnába, az első kárpátaljai éjszakát is ott terveztük tölteni. Út közben többször is esett, de végül is a kalandunk igazi kezdő állomásához közeledtünk, az eddigi út csak tranzit volt. A túraruhák pedig tették a dolgukat, komfortos motorozás volt eddig, csak a tempóból vettünk vissza, ha elkapott egy zuhé.
A városba beérkezve a GPS-ekkel próbálkoztunk szállást találni. Kárpátalján tudomásom szerint hivatalosan kemping nem létezik, ilyen szálláskategória nincs. Bízva abban, hogy sikerül olcsón szállást találnunk, hát elkezdtük megkeresni a motel/hotel kategória POI-jeit. Közben az eső eleredt ismét, de szerencsénk volt, jó hotelt találtunk. Mindössze 20 euróért kaptunk egy klassz szobát reggelivel. A személyzet nem beszélt angolul, így szórakoztató kommunikációs tréninggé alakult néha a beszélgetés velük. Mivel hrivnyát még nem váltottunk, euróval pedig csak a szállást tudtam kifizetni, próbálkoztam azzal, hogy reggelig a fogyasztásunkat egy letétbe helyezett kamerával biztosítom. Volt telefonos segítségkérés, egyebek, végül Tibi elment egy ATM-hez, átvágva a gordiuszi csomót.
Ungváron nincs sok látnivaló, a várhoz azért elmotoroztunk. Petőfi Sándor Úti leveleiben a városról így fogalmazott: „Ungvár egyébiránt szörnyen komisz város. Piszkos és rendetlen. Épen olyan, mint a részeg ember, ki pocsétába bukott, s most sárosan tántorog hazafelé.” Természetesen a város sokat változott az eltelt több mint 150 évben, és megélt fényesebb időket is.
Az utak katasztrofális állapotban vannak, utoljára a Cseh uralom alatt fejlesztették a közúthálózatot. Kárpátalja egyébként történelme során mindig is a legszegényebb régió volt mind a Monarchia idején, mind a csehszlovák, a magyar, szintúgy a szovjet majd a mostani ukrán fennhatóság alatt. Ungvár Kárpátalja kulturális központja kétségkívül, lakosságának viszont mára csak kis része magyar. Ennek ellenére a városban bolyongva szálláskeresés közben valahogy mindig leszólítottak bennünket magyarul, segítő szándékkal. Az egyik idősebb úrral többször is összefutottunk, Tibit el is vezette gyalogosan egy reménybeli szállóhoz. A beszélgetésükből derült ki, hogy nemrég veszítette el a munkahelyét, és a tétlenséget elűzve azóta csak járja a várost, igazából céltalanul.
Reggelre az eső is elállt, de még számíthattunk csapadékra, útnak indultunk északi irányba az Ung völgyében. Nem volt épp szép időnk, de élveztem a folyó mellett kanyargó, nyomokban aszfaltot is tartalmazó utat. Mondjuk 22 cm első rugóúttal ez lehetséges, egyébként borzalmas élmény lehet. Aztán egy jobbos kanyar után furcsán elment a hajtásom, és leblokkolt a kerék. Nyolcvan km/órás sebességnél nem volt vicces, egyből tudtam, elszakadt a láncom. Ahogy említettem, nem saját motorral utaztam, és a karbantartás hiánya megbosszulta magát. Sima aszfalton kibírt volna még 2000 km-t, de a kátyúkat lehetetlen volt kikerülni, az oldalirányú mozgások megadták a kegyelemdöfést a láncnak. A kaland elénk jött, nagyon nem is volt még időnk keresni.
Kezdtük törni a fejünket, hogyan oldjuk meg a szitut Tibivel, az eső is kellemetlenkedett ráadásul. Az első autót leintettük, két srác ült benne, nagyon nem kellett magyarázni a helyzetet, nyilvánvaló volt, hogy miféle segítségre van szükségünk. Próbáltuk együttes erővel lefeszegetni a kerékagy és a lengővilla közé szorult láncot a Zsiguli csomagtartójából kivett szerszámaikkal (kalapács és csavarhúzó). Ezek inkább vaskori szerszámokra emlékeztettek, olyan leharcolt állapotban voltak. Közben azon morfondíroztam, hogy vajon IZS vagy Ural láncot fogunk találni szükségmegoldásként? A srácok mondták, inkább telefonálnak, nem kell aggódni. Én teljesen higgadt voltam, a szerviz elhanyagolható nehézség volt ahhoz képest, hogy bukok egy nagyot a motorral. Így csak a láncvédő darabjait kellett letakarítani az aszfaltról, nem az én maradványaimat. Ugyan megbízásom alapján a Spyke ruhát „rendesen” letesztelem, de a „töréstesztet” inkább ellenőrzött körülmények között képzelném el, már ha muszáj.
Szóval a srácok telefonáltak, majd elmagyarázták, hogy csak várjunk itt az út szélén, nemsokára itt a segítség. Kezdett előjönni a minimális orosz tudásom, valamit értettem is abból, amit mondtak. Na meg ugyan hová mentünk volna?
Talán tíz perc múlva érkezett is a segítség. Jött egy fiatal fazon és kiszállva a kocsijából egy láncot és egy zacskóban szerszámokat lobogtatott. Aztán lefeszegettük a régit, pikk-pakk felrakta az új DID láncot, némi nehézség árán visszaraktuk a kereket és kész. Óriási szerencsénkre egy krosszos volt, akinek épp akadt elfekvőben egy pont a tehénkére való 200 dolláros lánca, na és patentszem. 50 eurót kért a láncért és 10-et a szervizért, kiszállással. Gondolom ebben benne volt a vasárnapi felár is, merthogy az eset aznap történt. Szerencsére nem számolt fel semmit az akadályozásért, mert volt pár pillanat, amikor nem kellett volna segítenem neki.
Fizettünk, megköszöntük szépen a segítséget, ő elhajtott. Ekkor néztem meg az időt, kerek egy órája álltunk az út szélén… Tehát egy hosszabb, vagy két rövidebb kávézásnyi időt veszítettünk csupán. Az új láncban bízhattam, igaz a fogaskerekek is elég gyatra állapotban voltak, de amiatt már nem aggódtam. Egy-két fog nélkül simán hazaérünk, csak a lánc feszességre kell jobban ügyelni, bár a tét ennél magasabb volt, hiszen még bele sem csaptunk a lecsóba.
E kis közjáték után az Árpád-vonal egyik út menti bunkerét kerestük, el is suhantunk mellette, ezért vissza kellett fordulnunk. Az Árpád-vonal a második világháború idején a szovjet csapatok várható előrenyomulásának feltartóztatása céljából épült ki az Északkeleti-, és a Keleti-Kárpátokban. Ez a védelmi rendszer sikeresen fel is tartóztatta a 4 Ukrán Frontot, csak a románok szovjet oldalra való átállásával kényszerültek feladni a védők. Akkoriban úgy mondták, a védelmi vonalat csak megkerülni lehet, áttörni nem. Ez igaznak is bizonyult. A történelem iránt érdeklődőknek érdemes felkeresni a vonal megmaradt bunkereit, melyekből jó néhány megmaradt a mai napig. Nem olyan látványosak, mint Albánia (hajdanvolt) 700 ezer bunkere, és lényegesen kevesebb is van, de egész Kárpátalja szerte megtalálhatóak a múlt emlékeiként. Az általunk végül megtalált bunker az út mentén elhanyagolt állapotban volt, mondjuk belépőt sem kellett fizetni…
Aztán úgy döntöttünk, ma már nem megyünk el az Uzsoki-hágóig, ami pedig huszonvalahány km-re volt már csak. Az út mentén visszább láttam egy magyar nyelvű táblát, amely 8 km-nyire hirdetett szállást. Az ungvári árak után itt „vidéken” számíthattunk rá, hogy még olcsóbban találunk szállást. Sátrazni nagy kedvünk nem volt, napok óta esett már. Pont másnaptól számítottunk jó időre, kár lett volna vizes sátrak pakolásával kezdeni a másnapot. Meg is kerestük a tábla által jelzett ojjektumot. Vadvölgy panzió volt a neve, ahhoz méltóan egy vad völgyben, egy falucska szélén.
A motorzúgásra egy gondnokféle jött a kapuhoz, és bár arra számítottunk, hogy magyarokkal fogunk találkozni, csalódnunk kellett. A fickó kukkot nem beszélt magyarul, de beengedett bennünket, majd telefonálni kezdett. Egy magyar hölgyet hívott, azt hiszem a tulaj lehetett, akivel meg is egyeztünk az árban, kaptunk szobát. Kb. ennyiért állítanám fel (baráti áron) más sátrát. Tehát olcsó volt. Az anyagiakkal szokás szerint szűkösen voltunk/voltam. Még csak kora délutánra járt az idő, amikor beszállásoltuk magunkat, a ház kongott az ürességtől, Vászja (a gondnok) nagyon kedves volt, de a wifi jelszót nem tudta. Eszegettünk, iszogattunk az út mentén valahol vásárolt konzerveket, söröket. És Tibi előhúzta a pálinkát is, amit otthonról hozott. Igaz, nem volt miben elfáradnunk, de pihentünk egy nagyot. Mintha tudtuk volna mi vár ránk…
Ugyan csak 8 km-t tértünk le az Ungtól, de egyből bent is találtuk magunkat a Kárpátokban, úgy igazából. Mindketten éreztük, most kezdődik a felfedezés, az élmények. Viska (Viharos) faluban voltunk. Igazából, mint később megtudtam, nem igazán fogadnak, (illetve csak hasonló esetekben, mint a miénk) alkalmi betérő vendégeket, ezért is nem volt személyzet, csak Vászja. Inkább csoportos rendezvényekre vannak specializálódva, van is hely bőven. Itt megnézhetitek a honlapjukat: http://vadvolgy.hu/. Gyönyörű a táj, a panzió weboldalán egész évben kínálnak programot, a kirándulástól kezdve a síelésig.
Volt alkalmunk megcsodálni a fa szobrokat, melyek a Hét Vezért ábrázolták, valamit a Két Bors Ökröcskét, és a felrobbantott Árpád-vonal bunkerének betonacéljából készített katona alakját is a panzió udvarában. Vászja is elfogadott egy kupica pálinkát, de látszott, hogy inkább a tisztesség kedvéért ivott velünk. Megmutatta nekünk a pincében lévő borozót is, és megengedte, hogy használjuk az internetet a PC-n, addig felhagyott a passziánsszal.
