English
Erdinc késett. Nagyon untam magam, de nem volt mit tenni, várnom kellett. Az utolsó órában érkezett egy török motoros, és amíg beszélgettünk, a bulgár oldalról egy Africa Twin gurult át. Nagy találkozás volt, ugyanis kiderült, hogy egy magyar motorossal hozott össze a jószerencse. András Isztambulba tartott, kölcsönösen megosztottuk az információkat, tapasztalatokat, valamint elcseréltük a megmaradt valutákat. Én odaadtam a megmaradt lírámat, ő pedig a leváját.
Végre befutott török barátom is, egész jó időt futott a sport-túra motorral, a késés oka a későbbi indulás volt. A bulgár oldalon még várnom kellett rá, az Ő ügyintézése jóval lassabb volt (biztosítást is kellett kötnie), engem szinte átzavartak.
András mondta, hogy az általam kinézett út Burgasz felé elég rossz minőségű, de azért annyira rosszra nem számítottam. Talán ha nem egy VFR kísér, nem emlékeznék erre olyan egyértelműen. Az út nagyon kátyús volt, de Erdinc nemigen maradt le. Azért egy kicsit visszavettem a tempóból, nehogy szétszakadjon a futóműve. Nagyon bátran jött utánam, néha féltettem a testi épségét.
A Fekete-tenger mentén haladtunk, szerettünk volna aznap Burgaszig eljutni. Az üdülővárosban megálltunk enni egy utcai sütödében, és érdekes volt számomra, hogy a kiszolgáló lány törökül is perfekt volt. Erdinc elmesélte, hogy ennek oka, hogy a mai napig sok török, vagy inkább török felmenőkkel rendelkező ember él Bulgáriában, főleg a Fekete-tenger partvidékén, és a Törökországhoz közelebbi részeken. Így utóbb egy kicsit bánom, hogy nem álltunk meg valahol a parton kempingezni, még Burgasz előtt. Feljebb már túlságosan beépült turista részek vannak. Burgaszban például egy kemping koordinátáihoz érve csak egy építkezést találtunk. Szerencsénkre odajött egy fickó, aki magyarázta volna a nyilvánvalót, én meg neki szegeztem a kérdést, tud-e szállást adni nekünk. Kicsit gondolkozott rajta, és igen volt a válasz. Tulajdonképpen egy apartmant üzemeltetett 30 méterre, ezért nem nagyon értettem a hezitálását, de a lényeg, hogy befogadott. Persze nem ingyen, de nagyon korrekt áron, és parkolónk is volt az udvarban.
Ugyan akadtak nyelvi nehézségek, de hívtak segítségül fiatalokat, akik beszéltek angolul. Aztán megérkeztek a tengerpartról a vendégei, és készültek az estére. Pálinka, sopszka saláta volt az alapozás, gondolom később a vodka is előkerült. Két orosz nő volt a társaság középpontja, nekem nagyon úgy tűnt, hogy vendéglátónk rajong az oroszokért. De az orosz nőket tuti szerette. Jól is beszélt oroszul, én meg csak figyeltem, kisebb részt értettem is a párbeszédeket. Alakult a hangulat is, de mi nem vártuk meg a tetőfokát, lefeküdtünk aludni.
Amit odafelé kihagytam, most a visszaúton terveztem megnézni Bulgáriában. Slivenbe is elmentünk, de keresgélésre nem volt idő, így nem volt túl érdekes, Veliko Tarnovo volt a fontosabb. És a Camping Veliko Tarnovo, amit odafelé nem sikerült megtalálnom.
Ismét Bulgáriában motorozva egy előzési szituációnál könny szökött a szemembe annyira meghatódtam, amikor jobbra indexelve elengedtek az autósok. A rövid törökországi tartózkodás alatt teljesen elszoktam az ilyesfajta előzékenységtől. Határozottan megnőtt a biztonságérzetem is, furcsa élmény volt, fellélegezhettem, elmúlt a folyamatos életveszély. Szép utakat találtunk, jót motoroztunk aznap, a kempinget azért keresni kellett. Se tábla, se semmi, netem pedig nem volt. Azért végül ráakadtunk.
Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy szálláshely, vagy kemping lenyűgözzön, most megtörtént. Megtaláltam a tökéletes helyet. Egyszerűen hibátlan. Gyönyörű panoráma, virágok, óriási füves placcok, minden igényt kielégítő vizesblokkok, és nem utolsó sorban barátságos vendéglátás. Ja és mellesleg olcsó árak. Ideális. Nem hibája a helynek (sőt), nekem mégis eszembe jutott, hogy ez már csak akkor lenne jobb, ha helyiek üzemeltetnék. Merthogy a tulajdonos egy brit pár, de talán pont ez a lényeg, van nemzetközi tapasztalatuk, nem csak találgatják, mire van szüksége egy vendégnek, vagy sablon szerint építik a kempinget. Pár szót váltottunk is, de csak másnap, indulás előtt sikerült találkoznunk. Szóval csillagos ötös, mindenkinek nagyon ajánlom, aki arra jár! (Ottlétünkkor csak a strandnak is beillő medence hiányzott, sajnos épp építés alatt volt. De ezt sem tudom negatívumként értékelni.)
Másnap megnéztük hát Veliko Tarnovót is végre. Többször elmentem már mellette, most végre kipipálhattam. A város Bulgária leglátogatottabb idegenforgalmi nevezetessége, a török hódításig ez volt a cár székhelye, az ország fővárosa. Aztán később, I. Ferdinánd bolgár cár 1908-ban a város ortodox katedrálisában kiáltotta ki az ország függetlenségét, így tisztelegve a város történelmi múltja előtt. Valóban szép és hangulatos.
Románia felé leginkább mezőgazdasági területeken keresztül haladtunk. Itt is ért meglepetés, az egyik faluban a négysávos szélességű, egyébként jó minőségű aszfalt olyan szinten tele volt szarva, hogy elképzelni is nehéz. Az út teljes szélességében, a falu előtt és után 50 m-ig az egész útburkolat csupa szaros volt. Leginkább tehénszar, és mintha mosták is volna, tehát kupacokat nem láttam, de az aszfalt teljes felületén barna volt, itt-ott egy két szürke folttal. Na és szagos is. Ilyet se láttam még.
Ennyi elég is volt Bulgáriából, a nagy részét sikerült bejárni. Románia felé ismét komppal szerettem volna átkelni, a legnagyobb határátkelő, Rusze nem túl élménydús motoros szempontból. Némileg elbizonytalanodtunk Erdinccel, amikor a határhoz közeli városban tankoláskor a kút tulajdonosa azt mondta, hogy szerinte nem lehetséges számunkra a határátlépés. Nem akartam hinni neki, és igazam lett. Igaz, egy valóban kis határforgalmat bonyolító átkelőhelyhez érkeztünk, de nem volt probléma. Az egyik bulgár tiszt szinte kiköpött, amikor megtudta, hogy a társam egy török motoros, de a fiatal vámtiszt (aki a főnök lehetett, és angolul is beszélt) átvette az irányítást, és ha akartak is volna szívózni Erdinccsel, nem volt esélyük ez után.
A török uralom Bulgáriában mégiscsak majd 500 évig tartott, a lakosság közel 10 százaléka ma is török nemzetiségűnek vallja magát, nekem az volt a benyomásom, hogy ők másképp tekintenek a törökökre, mint a magyarok. Megjegyzem, az is érdekes, hogy mi miért gondolunk olyan romantikusan arra a bizonyos 150 évre. Persze a válaszok a történelem alaposabb ismeretével egyértelműek, és nyilvánvaló a különbség a két uralom között. A bolgárok nagy része negatívan tekint vissza arra a bizonyos fél évezredre, ez a szélsőjobb atrocitásaiban csúcsosodik ki.
