English
A Dunán, ami a határfolyó Románia és Bulgária között komppal keltünk át, mivel így nem kellett kerülnünk szárazföldi határátkelő felé, megérte. Túl sok izgalmat nem kell várni egy folyami átkeléstől, a forgalom is ritka.
Eamonnt rábeszéltem, hogy ne a legrövidebb úton menjen az aznap esti célja felé, kreáltam egy útvonaltervet a papírtérképem alapján, szándékomba állt minél több, a térképen jelzett „látványutat” felderíteni Bulgáriában. Nekem időm volt bőven, Eamonn kicsit hezitált a további útvonalát illetően, mivel angol rendszámos motorral volt, a biztosítások költségei miatt meg kellett gondolja, merre tovább hazafelé.
Bulgária északi részén Lukovittól kanyarogtunk a Balkán-hegységben, majd Veliko Tarnovónál elváltak útjaink. Én hallottam egy autós kempingről a közelben, de mivel aznap sokat motoroztunk és kezdett besötétedni, már nem maradt időm a keresésre, jobb híján megálltam egy panziónál Gabrovóban. Családi vállalkozásként üzemelt a szálláshely, mindössze 3 szobával. Nagyon kellemes volt az ott töltött idő, ezt az élményt a családfő sem tudta elrontani, aki a gyerek és a feleség előtt feszítve próbált angolul beszélni hozzám nulla nyelvtudással. Eleinte szórakoztató volt mindez, de hamar elveszítette a báját, amikor kitűnt a páváskodása. Kis idő múlva feladta szerencsére.
Ide már közel volt a Shipka-csúcs és a Buzludzha is, amiket másnap meg akartam nézni. A Shipkára nem volt nagy ingerem gyalogszerrel felmászni (900) lépcsőfok, a tetején lévő 32 m magas Szabadság-emlékmű távolról sokkal jobban látszik (pont ezért építették oda). Az 1934-ben épült monument az orosz és bolgár hősi halottaknak állít emléket, akik 1877 augusztusában a kb négyszeres túlerőben lévő oszmán hadsereg elleni harcokban estek el itt. A Buzludzha volt a következő célom, amelyről már írtam, de még nem láttam. A Shipkához nagyon közel van, együtt érdemes betervezni a két látványosságot.
Próbáltam kicsit lazábbra venni a tempót, és elindultam a Rodope felé, kinézve a legkanyargósabb utakat. Találtam pár látványútnak jelzett kacskaringót is, kíváncsi voltam. Az előző napi etap jó motoros útvonal volt ugyan, de a fáktól sehol sem lehetett látni a tájat, így kell egy kis képzelőerő, hogy látványútként tudja elkönyvelni az ember a tapasztalatot. Az első napon kialakult egy véleményem Bulgáriáról, ami később sem változott meg: nagyon kellemes hely. Főként motorozni volt kellemes, a forgalom mindenhol ritka a főutakon is, a vezetési stílus olyan, mint otthon. Az utak jó minőségűek, kivéve a falvakban, városokban, ahol jellemzően katasztrofálisak. Látszik, hogy az uniós pénzekből telik utakat építeni, felújítani, az önkormányzatoknak pedig nincs kedve ilyen úri huncutságokra költeni, inkább sebességet korlátoznak 30-ra, olykor 20-ra. Értelme nem is sok van a tábláknak, mivel az utak annyira kátyúsak, hogy őrült, aki gyorsabban hajt. De ahogy említettem, a városokon kívül nem lehet panasz. A fura a kontraszt volt, ahogy a város végén a közigazgatási határtól kisimult az aszfalt.
Tehát immár Brigivel kettesben kerestük a további élményeket. Az idő jó volt, és az előrejelzés szerint sem számíthattunk esőre. Néha megálltunk pihenni egy-egy kávézóban (mindenhol volt internet), aztán kicsit kikapcsolódtunk a hálózatból, szerettem volna végre a természet lágy ölén tölteni egy éjszakát. Ennek feltétele volt, hogy feltöltsem az élelmiszerkészleteimet. Bulgária olcsónak mondható, különösen, ha kis boltokban vásárol az ember. Bevásároltam hát, már csak egy jó táborhelyet kellett keresnem. Ezen a napon nagyon klassz helyeken motoroztunk szinte végig, a Rodope talán a legjobb hegyes rész, bár a Rila-hegységet kihagytam, mert már nagyon el kellett volna térni az eredeti irányomtól. A havas csúcsokat kivéve volt minden, ami egy motorosnak örömet okoz, sok kanyar, jó minőségű aszfalt, gyönyörű tájak.
A GPS (Garmin) térkép szálláskeresés céljából teljességgel használhatatlan Bulgáriában, internetem pedig nem volt, hogy onnan szerezzek információt. Hamar kiderült, hogy a papírtérkép sem ér sokat, a jelölt kemping helyek nem léteztek, megszűntek. Talán van aki nem tudja, de a bolgárok az igen és a nem válaszokat pont fordítva jelzik, tehát a lelkes bólogatás azt jelenti: nem, semmiképp, kizárt. Erre a szituációra szerintem nem lehet tökéletesen felkészülni, néha okozott bonyodalmat a mutogatós kommunikációban. Oroszul beszélnek még páran az idősebb korosztályból, angolul csak elvétve tudtam kapcsolatot teremteni a helyiekkel, leginkább persze fiatalokkal. Hasznos a cirill betűk ismerete itt, azonban a helyi latin betűs írásmód (a cirill latin betűkkel leírva) gyakran illogikus volt számomra, azzal nem voltam beljebb (pl a cirill c az ts, de nem mindig). A GPS használatához szükség volt a rutinomra, ha nem találta a térkép szerinti települést, kerestem egy másik, egyszerűbb helységnevet. Sokat ugyan nem használtam a navigációt, leggyakrabban teljesen fölösleges is volt, leginkább a városokban kapcsoltam be.
A nap végére már egész közel jártunk a görög határhoz, a papírtérképem itt jelölt több kempinget is, amelyeket az idő végképp eltörölt. Több helyit is megkérdeztem, merre találok alkalmas helyet (a biztonság kedvéért mindig így teszek), és egyöntetűen egy irányba tereltek, bár a távolságokban voltak 10-20 km-es differenciák. Már rég lemondtam arról, hogy kempinget találjak, csak egy rétecskét szerettem volna. És végre megláttam a tökéletes kempingplaccot, jó egy óra múlva. A bökkenő csak az volt, hogy ezt sokan mások is tudták (több ezren), épp belecsöppentem a Rozhen fesztivál kezdetébe.
Ez a fesztivál Bulgária legnagyobb folklór eseménye, minden negyedik(!) évben kerül megrendezésre. Egyszersmind szimbolikus jelentése is van, a bolgár egység és szabadság kifejezője. Több mint százezer ember gyűlik ide, a környékbeli szálláshelyek megtelnek (nem sok van), a többiek a Smoljan környéki réteken felállított sátrakban alszanak. Mindenfelé nagyobb kiszolgáló sátrak is fehérlettek, mert hát ugye a népnek enni és inni is kell. Nincs kerítés, belépő, két napig mulatnak az emberek, rengeteg kulturális élménnyel is gazdagodhat az, aki nem issza le teljesen magát. Van közben vásár is, kiállítások, a legnagyobb műsorszám a végén a gálaest. A leírások szerint kihagyhatatlan, ha az ember át akarja élni az igazi Rodope élményt. Nem vitatkozom.
Nem tűnt túl jó ötletnek, hogy én is beszálljak a buliba így péntek este, próbáltam egy félreesőbb helyet keresni, de ami alkalmasnak látszott, az pont a VIP rész volt, ahonnan elhessegettek. Ha csak kicsit megyek arrébb alvóhelyet keresni, akkor az lesz a legrosszabb variáció, mert a zajt még hallom, de a bulitól már túl távol leszek. Leginkább Brigi miatt úgy döntöttem, hogy saját placcunk lesz. Tehát odébbálltunk, bár jól esett volna egy kis társasági élet, ugyanakkor már vágytam a vadkemping élményre is. A gond csak az volt, hogy hasonlóan alkalmas hely nemigen volt a közelben, mint a fesztivál helyszíne, ezért találomra letértem az útról egy falu irányába. Ami, mint kiderült zsákfalu volt egy hegy tetején. A nap lemenőben volt már, ezért az aszfalt vége után továbbrobogtam a sziklás, vízmosta meredek földúton. Pár km után meg is találtam a jó táborhelyet.
Épp felvertem a sátrat, amikor egy közeledő egyhengeres hangját hallottam meg. Kíváncsian megvártam a motorost az út mellett, mint kiderült egy közeli házikóban lakott. Csak úgy rutinból rákérdeztem, van-e medve a környéken, erre lelkesen magyarázta, hogy van hát, persze, hozzá brummogott és a maci cammogását utánozta. Tehát nem volt félreértés. Szerintem teljesen boldog volt, hogy igennel felelhetett, talán azt hitte ennek a válasznak én is nagyon fogok örülni. Nos ez nem egészen így volt, bár általában a pásztorkutyák nagyobb veszélyt jelentenek a legtöbb vidéken ahol medve is van. Elővigyázatosságból az ételmaradékot egy kis szakadékba öntöttem, ami közel volt, így ha odatéved a medve, biztonsággal meg is figyelhettem volna. Lefekvés előtt körbejelöltem a táborhelyet (körbepisáltam), nagyjából 30 m átmérőjű körben, az élelmiszer készletemet pedig szintén a szakadékban rejtettem el, így már nyugodtan aludtam a hideg vacsora után. Reggel komótosan nekifogtam a főzésnek, mire megszáradt a sátor és összepakoltam, dél felé járt az idő. Nagyon jó helyet sikerült találni, csak a napnyugta előtt és napkelte után rajzó rengeteg légy volt idegesítő, különösen Brigi számára.
