Ispán a Brit-szigeteken 2015, 3. rész, Anglia

Ispán a Brit-szigeteken 2015, 3. rész, Anglia

Ispán, 2019-03-17


Következő nap reggelén a motorokat előhoztuk a hotel elé, és még reggeli előtt pakoltunk, majd elindultunk Hadrianus császár vízvezeték rendszere felé. Kis keresgélés után rá is találunk. A paripákat leparkoltuk, mivel külön tábla kért, hogy innen már gyalog folytassuk az utunkat.

Itt összefutottunk egy magyar társasággal, egy lánnyal és három fiúval. Kijöttek egy kicsit dolgozni, és pár érdekes infóval gazdagítottak bennünket munkalehetőségekről, szállásokról, bérlésről, az itteni életről.

Aztán még egy ókori nevezetességet kerestünk, de kiderült, hogy szinte mellette jöttünk el, szintén Hadrianus korabeli fal nyomok.... Nem volt nagy durranás.

Tovább az úton elérünk a Waterlooi csata emlékére emelt hatalmas emléktoronyhoz, ahol nagyon sok autó parkolt a szántóföldön. Minket is beirányítottak jó messze a kukoricásba, ezért jó egy km-es séta várt ránk a toronyig. Igen erősen fújt a szél, az emberek székekkel, pokrócokkal, esernyővel felszerelkezve bandukoltak a hegy tetejére. Teljesen búcsúszerű hangulat volt. Ugráló vár, gulyáságyú, lacikonyha helyett azonban fish and chips.

Katonai járműveket, és régi katonai ruhába öltözött embereket láttam mindenfelé. Mint kiderült (a visegrádi várjátékokhoz hasonlóan) eljátszák a híres ütközetet, Nelson admirális győzelmét Napóleon seregei fölött. Mindezt lehetőleg életszerű körülmények között. És csak gyűlt a nép, gyűlt, de nem tudtuk megvárni a „csatát”, mert aznap még Liverpoolba kellett érnünk.

Búcsút vettünk hát a papírból készült ágyúktól, a piros és kék színű, szintén papír katonáktól, és a tömeggel szemben visszafelé indultunk a motorokhoz. Amerről jöttünk, már nem lehetett menni, mert időközben nagy lószállítók is érkeztek, ezért a szó szoros értelenben árkon-bokron, szántóföldön vágtunk keresztül az aszfaltos út irányába.

Út közben Liverpool felé még megnéztük Mária skót királyné szülőhelyét és kastélyát, majd elértünk a jelképes angol-skót határhoz, ahol ismét nagy fotózkodás kezdődött. A határvonalon egy sziklára van felfestve egyik oldalra Scotland, a másik felére England felirat, nem lehetett kihagyni. Ide-oda tologattuk a motorokat, hogy mindenkinek meglegyen a saját fotója.

Egy szép várkastély is került utunkba, meg nem tudom mondani, hogy melyik, de megálltunk fényképezni, majd tisztelegtünk az elhunyt motorosok kilátójánál is.

Még mindig kis utakon folytattuk utunkat, majd megérkeztünk Liverpool forgatagába. Koppra odataláltunk az egyébként pubként is üzemelő szállásunkra. A tulajnő kijött elénk, kedvesen köszöntött, és figyelmeztetett, hogy semmi fontos dolgot ne hagyjunk a motoron. Jól kezdődik... itt is az utcán parkoltak a vasak, de megnyugtatott, hogy minden be van kamerázva, ne féljünk.

Fürdés után átöltöztünk, és lementünk a kocsmába, ahol nagy foci trófeák díszítették a falakat és vad ultrák sörözgettek szép csöndesen. Egy öregedő rocker szolgáltatta a zenét, meglepően jól énekelt, és karaoke módban a baráti kör is kivette a részét a produkcióból. Szintén jól énekeltek. Mi meg elkezdtünk whiskyzni, ha már eddig ennyire visszafogottak voltunk. Éjfél után kerültünk ágyba, pedig addigra már kezdtem kiismerni az itteni nyelvjárást.

Másnap gyalog indultunk be a városba, a már említett bevált módszeremet alkalmazva. Pár híres múzeum itt is ingyenesen volt látogatható. Ami számomra a legfontosabb volt, eljutni a Cavern Club-ba ahol a Beatles játszott először. Az utca, már a Beatle Street nevet viseli, és különleges élmény volt látni álmaim nagy zenekarának relikviáit, érezni a miliőt, a hangulatot, még akkor is, ha ez ma már az üzletről szól.

Aztán kimentünk a kikötőbe az Albert Dock-hoz. Társaimmal itt ismét szétváltak útjaink, de megbeszéltünk egy időpontot, hogy mikor találkozunk. Azonban elkerültük egymást. Így egyedül visszamentem a tengerészeti múzeumba (Merseyside Maritime Museum), ahol a Titanicnak egy egész emeletet szenteltek. Aztán dokkok mentén sétálva végül a központi pályaudvaron lyukadtam ki (Pier Head Railway Station).

A kompkikötőben (Mersey Ferrys) szintén üzemel egy Beatles dolgokat áruló bolt. A közelünkben volt egy Aldi, ott bevásároltam a szendvicsnek valót, és irány haza.

Este kint a teraszon cigizés közben megszólalt a bömbi riasztója. Gyorsan felugrottam, de már csak az elfutó suhancokat láttam-hallottam. A társaim is lejöttek, megnézték a saját motorjaikat. Semmi problémát nem láttunk, így eltettük magunkat másnapra.

A reggel viszont rosszul indult. Nem fordult el a motorom kormánya, és nem tudtam elfordítani a kulcsot sem. Hívogattam a BMW szervizt, közben társam elment egy közeli javítóba. Kb. egy órai macera után Józsi addig pilinckázta a zár nyelvet, míg helyre állt a dolog, és volt gyújtás.

Ez nagy örömmel töltött el mindannyiunkat és indultunk London felé, persze, hogy nem a legrövidebb úton. Chesteren keresztül a walesi vidék atmoszférájába is beleszippantottunk.

Hereford, majd Gloucaster érintésével Oxfordban álltunk meg. Itt eltöltöttünk két órát, kicsit körülnéztünk a központban. A parkolóőr finoman figyelmeztetett, hogy rossz helyre álltunk, és mutatta a motoroknak fenntartott övezetet. Oké, de mi már megyünk! És öltözködtünk is.

Még 100 km volt London, előtte még Windsort is útba ejtettük, ha már ott voltunk. Sajnos itt megint kezdett csöpörögni az eső, itt nem is nagyon fényképeztem. A rengeteg ember és a drága belépő elvette a kedvünket, hogy tüzetesebben megnézzük a windsori víg nőket...

Windsortól már igen nagy forgalomban, autópályán, autóúton közeledtünk londoni szállásunk felé, amely a külvárosában, Ilfordban volt. Itt is akadt egy kis malőr, ugyanis a foglalásunkat kiadták másnak, de rövid útbaigazítás után egy másik hotelben kaptunk szobákat.

Talán ez volt a leggyengébb szálláshelyünk. Estefelé a környék mindenesetre már elég félelmetes arcát mutatta. Amikor felfedezőútra indultam egyedül, szinte csak fekete, arab, indiai bevándorlók kínálgattak droggal, ordibáltak, kéregettek. Nem éreztem magam jól.

Másnap egy kedves fiatal magyar pár kalauzolt bennünket, akik már 6 éve itt dolgoznak. Értünk jöttek kocsival, majd metróra szálltunk, és úgy mentünk a központba. Egy London kártyát kaptunk, amire feltöltöttünk némi fontot, és ezért minden közlekedési eszközt használhattunk.

Kezdtünk a London-, majd a Tower Bridge-nél, aztán következett a piac, a London Eye, a Westminster, a Big Ben, a Downing Street 10, és keresztül sétáltunk a St. James-parkon a Buckingham Palotáig. Aztán visszafelé a The Mall-on a Charing Cross, Trafalgar Square, National Gallery, stb. Itt beültünk egy elegáns pubba ebédelni, de inkább szomjasak voltunk. Ilyen meleg még nem volt Londonban, azt mondták.

Még megnéztük azt a szép nívós szállodát, ahol alkalmi idegenvezetőink dolgoztak, majd metróval elmentünk egy olyan környékre, ahol mindenfélét árulnak. Kicsit az Ecseri-, és kínai piac keverékét juttatta eszembe, egy utca két oldalán elhelyezkedő sok kis boltból állt. A nevét már elfelejtettem, pedig egy megálló neve is.

A sok kutyagolás után fáradtan ültünk be egy olasz étterembe vacsorázni, majd megnéztük fiatal barátaink kis rezidenciáját. A nap végén kocsival haza is vittek bennünket. Sajnos az Abbey Road kimaradt, de túl nagy kitérő lett volna.

Másnapra Stonehenge volt betervezve. Könnyen meg is találtuk, és a látogató centerig be is mentünk, de a 18.50 fontos belépő eltántorított attól, hogy nagyon közelről nézzük meg a köveket. Találtunk egy keresztező utat, így azon megállva mintegy 100 méterről csodáltuk az építményt és fényképeztük. Ingyen.

Erre a napra is jutott majd 500 km Doverig, és mivel egyre több kamiont láttunk az út szélén rostokolni, nem mertük megkockáztatni, hogy még a Canterbury meséket is élőben halljuk. Kb. 15 km-en keresztül álltak a kamionok.

Igen későre értünk ide, a szállásunk kb. 500 m-re volt a kikötőhöz. Izgultunk kicsit, mivel épp ezidőben Calais-ban sztrájk volt, és reméltük, hogy az emiatt ostrom alatt álló Csalagút forgalmától függetlenül azért a mi kompunk menni fog. Ezeket a híreket már hazulról hallottuk, ezért korábban is érkeztünk, de végül nem volt semmi gond. Rendben becsekkoltunk, és 2,5 óra múlva már a jó öreg kontinensen koptattuk a gumikat tovább, végre ismét a jobb oldalon. Hamar megszoktuk odaát a bal oldali közlekedést, de azért jó volt ismét „itthon”.

Megdöbbentő volt, hogy alig hagytuk el a kikötőt bal kéz felől egy négy méter magas kerítés magasodott, majd attól másfél méterre párhuzamosan egy újabb. Mint egy folyosó. Ha az elsőn át is jutna valaki, a második megfogja. Tetejükön dupla csavart szögesdrót, kb. 25 km hosszúságban (mindezeket egyébként az angolok ajánlották fel a franciáknak). Kb. 5 km-en már állt, és serényen építették tovább.

Miután hazaértünk tudtam meg, hogy mi történt pontosan és miért volt erre szükség. Mindenesetre, amit mi láttunk menekülttábort, vetekedett a legdurvább gettóval. Aztán az interneten láttam egy támadást, amikor 100-200 fekete menekült (?) megrohamozta a kerítést, és egymás hegyén-hátán másztak fel. A másik oldalon meg 10-15 rendőr próbálta visszatartani őket.

Mivel a vonat sem várt volna ránk, ha lekéssük, igencsak meg voltunk ijedve, amikor a háromsávos autópályán csak lépésben tudtunk haladni a kamionok miatt. Aztán sok óra után Antwerpennél letértünk a pályáról, és kisebb utakon próbáltunk előre jutni, ami olyan jól sikerült, hogy még vásárolni is maradt időnk. Tehát végül is kényelmesen elértük a vonatot, és igen hamar álomba is szenderedtünk, nem kellett ringatni senkit sem.

Másnap reggel érkeztünk Bécsbe, ahol érzékeny búcsút vettünk egymástól és hazafelé fordítottuk a kormányt. Az általunk megtett teljes út: 7290 km lábon kb. 2000 km vonattal és pár száz km komppal.

Itt szeretném megköszönni társaimnak Szabó Józsinak (Honda Varadero) és Zámbó Tibornak (BMW 1200 GS), akik nagyon sokat tettek azért, hogy ez a túra létrejöjjön. Köszönöm!




Copyright Kondor Túra Társaság 2024 - Minden jog fenntartva.