Yamaha Offroad Experience 2014 Sibenik

A rendezvény Sibenikben került lebonyolításra, a Krka Nemzeti Park szomszédságában, a ménes pedig a Yamaha WR450 endúróiból állt. Két élménydús nap, teljes szállodai ellátással, profi túravezetőkkel. Maradandó élményekkel tértem haza, nem csupán ízelítőt kaptam az offroad élményekből.

A túravezetők a Yamaha Austria Rally Team jeles tagjai, az osztrákok első számú rally versenyzője, 6-szoros nemzeti bajnok és élő motocross legenda Helly Frauwallner, és társa Stefan Rosner, aki világjáróként és video producerként a rally világában is otthonosan mozog. 8 éves közös munkájuk és barátságuk eredménye a YOE, nem csupán túravezetők tehát, hanem szervezők is egyben.

Az első napon az Adria partja mentén motoroztunk leginkább, így volt alkalmunk kigyönyörködni magunkat a lenyűgöző panorámában. A terep sziklás-köves, tipikus balkáni, talán sokaknak ismerős. A résztvevőket a szervezők két csoportba osztották a tapasztalat szerint, és külön útvonalakon haladtunk.

Reggel bemelegítésként a szálloda melletti kecskeösvénnyel kezdtük. Utolsóként haladva a csapatban az egyetlen rövid füves szakaszon egyből sikerült buknom egyet. A felszerelés megvédett, és feltápászkodás közben megnyugvással könyveltem el az esést, arra gondolva, hogy ezzel meg is volt a mai kötelező talajgyakorlatom. Csak azt sajnáltam, hogy senki nem látta az esetet, mert igen látványosra sikerült.

Nem halálos iramban, de azért dinamikusan száguldoztunk a vezetőnk után. Az első pihenő alkalmával találkoztunk a másik csapattal is, a környék legmagasabb pontján, látszott, hogy flottul megy minden, tartjuk az ütemet.

Hamar összebarátkoztunk a seggrakétával. Nagyon vártam ezt a találkozást, megtapasztalhattam a túra endúrózás és az „igazi” közötti különbséget. 200 kg körüli motorral (plusz a csomagok), más vezetési stílushoz voltam szokva. A teljesítmény és súlyarány előnyeit nem kell magyarázni a WR esetében. Azt hiszem minden offroad tekergőnek hasznos tapasztalat lehet egy hasonló „tréning”. A motorkezelés sok tekintetben hasonló, az alapvető technikákat jól be lehet gyakorolni. A bejárt útvonalak 60 százalékát lehetett volna teljesíteni nagy endúróval is (tapasztalattal), de a maradék vagy a leküzdhetetlen, vagy a szívós küzdelem kategóriába tartozott volna. Viszont a WR-rel igazi élmény volt.

Ez a motor a Yamaha YZ motocross modell finomított harmadik generációs változata, kicsit nagyobb, de jól szabályozható teljesítménnyel (42 lóerő), fényszóróval, lágyabb felfüggesztéssel és elektromos gyújtással. Oldaltámaszt, nagyobb hűtőt is kapott, a károsanyag kibocsájtása pedig alacsonyabb, tehát nevezhetjük „utcai” változatnak. Az alacsonyabb ülésmagassággal és kisebb súllyal jelenleg az egyik legkorszerűbb a kategóriájában. Köszönhetően az acél szelepeknek és a nagyobb olajmennyiségnek, az ötszelepes, 450 köbcentis, injektoros motor híresen megbízható, így a fenntartási költségek nem szállnak el. Persze ez egy üzemórás gép, nem nagy távolságok leküzdésére van kitalálva. Amatőröknek az egyik legjobb hobby motor hétvégi kikapcsolódásra, élményszerzésre. A négyütemű erőforrás úttörőként szerepelt eleinte a motocross versenyeken, egyúttal azonban sikeresen is, így megtörve a kétütemű motorok dominanciáját. Ennek a típusnak van egy kétkerék meghajtású változata is, amely több terep versenyen bizonyított, azonban mégsem terjedt el az ára miatt.

Az első nap pihenőjében fél távnál a másik csapat egyik motorjának a deknije is beszakadt, a rutinos és felkészült túravezetők a kávészünet alatt reparálták a sérülést némi fémragasztóval, és minden mehetett tovább, a motor hazaért. Szerencsére defektet nem kellett szerelni, a Michelin gumik jól bírták a gyűrődést.

A második napon a parttól távolabb, a Krka Nemzeti Park felé motoroztunk, kicsit változatosabb terepen, és a két csapat útvonala is ugyanaz volt nagyjából. A mi csapatunk megállt egy út menti kis gyakorló pályánál, bemelegítés gyanánt abszolváltunk néhány terepakadályt. Nekem az egyik olyan jól sikerült, hogy ismét csak azt bántam, hogy nem lett megörökítve videón, igaz a vége esés lett. Egy 4 m-es dombra felhajtva a tetején megijedve gázt húztam, így egykeréken sikerült a lemenet. A motort ugyan sikerült megtartani, de a túl nagy lendület miatt kisodródtam a pálya szélére, ahol felborultam. Stefan nagyon nevetett, azt mondta, kár, hogy nem volt szándékos a mutatvány, mert ilyet csak profiktól látott eddig. Később a kávészünetben a többieknek elmesélve legalább volt min nevetni, én pedig ismét megnyugodhattam, megvolt a napi egy esésem.

Második napon már kormánymagasítóval szerelt motorral mentem, és igénybe vettem a felszerelés kölcsönző szolgáltatást is, a túrakabátom túl meleg volt. Kiállva a motoron jól jött a magasabb kormány, a szellősebb protektor-mez kombó is kényelmesebb volt, mint a saját ruhám. Különös tekintettel arra, hogy aznap pár rózsabokor is útba esett, sajnáltam volna a sajátomat tépetni a tüskékkel.

Összességében a Tenere után nagy élmény volt, mintha egy biciklire nyergeltem volna át. Csak a könnyebbséget éreztem, a teljesítmény nagyon jól szabályozható a gázkarral, a futómű csodás, a váltóra sincs panasz. A WR nagyon jól kezelhető, mégis érezni az erőt benne. Bíztam benne, és így én is többre voltam képes. Talán bele is szerettem…

Indulás előtt senkitől nem kérdezték meg, hogy ült-e már hasonló paripán, és egyből a belecsaptunk a lecsóba, teljesen kezdőknek nem ajánlanám a túrát, de mindenki másnak, aki vallja, hogy az igazi kaland ott kezdődik, ahol az aszfalt véget ér, igen. Amikor az útról letérve nem lassítasz, és 50-70-es tempóban száguldasz olyan terepen, ahol a kecskék is óvatosan lépkednek, szinte versenyzőnek érezheted magad.