English
Nagyjából pont besötétedett mire ahhoz a ponthoz értünk, ahol az autópályáról le kellett hajtani. Ezután elég nagy szükség volt a lámpára, kb 8 km volt még hátra a partig. Egy km 1 km-es sávot kellett megtalálnom, az irány nagyjából egyértelmű volt: légvonalban. Kis botladozás és keresgélés után meglett az út is, aztán már eltéveszteni sem lehetett, mert egy kanális partján futott nyílegyenesen a tenger felé. Ezen a környéken az ilyen csatornákon bevezetett, tengervízből kialakított tavakból párolják le a sót. Tökéletes élőhely a flamingóknak, meg a madárfotósoknak, akik erre izgulnak.
A csatorna partján több személyautó is állt, mellettük emberek, akik mintha halászgattak volna, de a sötétben nem láttam igazán. Az mindenesetre feltűnt, hogy mindenki utánunk fordult, nem igazán érthették, hogy hová megyek, és miért. Én biztos voltam a dolgomban, és várakozáson felül bejött a számításom; megtaláltam a (majdnem) tökéletes partot. Évek óta keresek hasonlót, Spanyolországban találtam is, csak épp ott nem megengedett a vadkempingezés. Zsombékos, fűcsomós homokdűnék, szelíd homokos tengerpart, szemben épp a Sazan sziget magasodott.
Táborverés után megjelent egy fényszóró, elég egyértelmű volt, hogy felénk tart valaki érdeklődő. Hamar kiderült, hogy terepjáró, és a szirénáját is bekapcsolta kicsit. A parti őrség járőre volt, odamentem és illedelmesen megkérdeztem, hogy jó helyen vagyunk-e. Természetesen igen, jött a válasz, csak azt szerették volna jelezni, hogy tudnak rólunk, és vigyázni fognak ránk. Na, nem mintha lett volna mitől félni.
Nagyjából telihold volt, aznap a tenger morajlása ringatott álomba. Brigi elégedetten horkolt a sátorban, a hibátlan, pihentető alvás után pedig egy tökéletes kávé illatú napfelkelte következett. Csak a szemét ne lett volna…
Még este rájöttem, hogy a hátizsákomat az utolsó benzinkúton felejtettem, értelme azonban már nem lett volna visszamenni érte. Nemigen izgultam túl a dolgot, bár reggel nem a megszokott bögrémből ittam a kávét (a hátizsákban volt). Ilyen nyugodtan még sosem mentem vissza elhagyott cuccért. Teljesen biztos voltam benne, hogy meglesznek a dolgaim. Kb 25 km-t kellett visszamotoroznunk, ami oda-vissza több mint egy órát tett ki, aztán folytathattuk az utunkat dél felé. Természetesen az elhagyott hátizsák ott várt a kúton félretéve.
Vlora után feltekertünk a Mont Cikára, a hegyen feltöltöttük a vízkészletünket, majd megkezdtük az ereszkedést a méltán híres panoráma úton a tengerparti szakaszra. Megálltunk Porto Palermónál egy kis labdázásra, fürcsire, majd robogtunk tovább.
Ezen a tengerparti úton futottunk össze egy érdekes figurával. Tamás a Csigakocsijával már több mint egy hónapja úton volt, Magyarországról indult, a célja pedig Spárta, Görögországban. Örültünk egymásnak, és elbeszélgettünk egy ideig. Ha jól emlékszem napi 500 forint költségvetésből csinálta a produkciót, amiből félre is tudott rakni... Ő egy olyan arc, aki gyerekkorában beleeshetett a leszarom tabletta alapanyagát keverő gépbe, mint Obelix a druida varázsitalos üstjébe. Volt ugyan telefonja, de keresni kellett, és úgy általában le volt lazulva. Nem sietett sehová, nem várta senki. Azért adtam neki egy-két kontaktot, ahogy hallottam, hasznára vált később. (A képre kattintva követhetitek az útját.)
Sarande nem volt benne a tervben, túl népszerű turista célpont, délebbre, Ksamilban, Butrintban is voltunk már, aznap a viszonylag eldugott termálfürdő volt a célom Petran mellett. Elrobogtunk Gjirokaster mellett is, ami szintén megér egy látogatást, de az is megvolt már kétszer. Gjirokastert a vár, az óratorony, az I. világháborús és a kézifegyver kiállítás miatt érdemes meglátogatni, valamint van a várkertben egy lezuhant amcsi bombázó is. Sokak szerint Gjirokasternek van a világon az egyik legszebb oszmán hangulatú belvárosa, hasonlót még Törökországban is aránylag keveset találni. (A képre kattintva olvashatsz ezekről.)
Akárhogy iparkodtam, mégis ránk sötétedett megint, mire a fürdőhöz értünk. Az autósoktól itt is szednek „parkoló díjat”, motorral ingyenes a behajtás. Szezonon kívül csak mi voltunk és még 3 lakóautó, egy osztrák, és két német. Illetve befutott a helyi srácok is, akikkel az utolsó városban találkoztunk, ahol a vacsorához valót vettem meg. A környékbeliek úgy látszik, szívesen járnak ide éjszakai fürdőzni. Nem maradtak túl sokáig, szép gesztusként értékeltem a kínálást tőlük fűből, de nem éltem vele. Az egyik német párral jót dumáltunk este egy üveg bor mellett, miközben megsütöttem a bárány steaket. Másnap délelőttre pedig még maradt egy jó adag pörköltre való.
Reggel az üres medencében kb. egy órát úszkáltam, Brigit is becsaltam a vízbe. Azért az nem egészen hétköznapi, hogy egy kutya termál medencében úszkál... Pedig a szőrének rendkívül jót tett, selymesebb, lágyabb lett a víztől. Megérdemelte a kényeztetést, jól viselkedett (mint mindig).
Már 9 éves, és ha útra kelünk egy pár napig eltart, mire átáll a biológiai órája. Ez az ő „jetlag”-je. Bár nem az időzóna váltás okozza, viszont az átlagos nappali rutinja nem áll másból, mint alvásból, szuszókálásból a reggeli és esti séták, és kajálások között. Ugyan a dobozban tud aludni, de az nyilván nem ugyanaz, mint a babzsákján. Tehát így korosabban, egyre kevésbé vág jó arcot a produkcióhoz az első napokban. Ezt rendszerint úgy fejezi ki például, hogy direkt elfordul, és pofákat vág, ha fotózni szeretném. Például:
Másnap két óra alatt megfőtt, aztán sokkal rövidebb idő alatt el is fogyott a pörkölt, megkínáltam a német párt is, ízlett nekik. Azért elmondtam, hogy bárányból és olívaolajjal nem épp a legautentikusabb, nevezzük inkább albán birkapörinek. Remélem átment, bár szerintem egy németnek minden gulyás, ami nem főtt krumplival és káposztával körített főtt vagy sült hús, főleg, ha magyar. Szerintem erre is így fognak emlékezni.
Brigi természetesen végig kitűnő asszisztens volt, majd el is mosogatott, ahogy szokott.
Délutánra csupán 170 km volt a terv, amire a google azt írta, hogy 4 és fél óra. Már leszoktam arról, hogy útvonaltervezőkkel vitatkozzak, a végén többnyire ugyanis igazuk lesz. Egy ilyen távolság/menetidő átlag nem ígér jó minőségű utat. Erre is jártam már pár éve, és a rengeteg útépítés mellett el tudtam képzelni, hogy ezen a szakaszon is történtek változások, de a map mást sejtetett.
Így is volt. Az alatt a pár év alatt igazából azért nem romlott az út állapota, mert nem volt hová. Nyomokban aszfaltot is tartalmazott az úttest, de csak a kátyúk között. Mondjuk én tulajdonképpen ezt a szakaszt élveztem a legjobban, ha nem is off-road, de endúrónak való kihívás. Errefelé szállások sem nagyon vannak, összesen 2 db kempinget találni. A legközelebbi nagyobb város ebben az irányban Korca, onnan már új, azaz kifogástalan minőségű az út. Nagy ütemben folyik az útépítés a másik irányba is (amerről jöttem), de még csak pár km van készen. Az egyik munkaterületen, ahol épp a nagy gépek dolgoztak, az út nyomvonalát sem találtam meg egyből, úgy mutatták meg, merre volt a régi, és lesz majd az új.
Úgy döntöttem, megnézem magamnak a Prespa-tó környékét, ami közel van az Ohridi-tóhoz. Ennek az albániai oldalán, Pogradecben is jártam többször, Ohrid városa pedig ugyan tervben volt a macedón oldalon, de oda a Prespa után is mehettem. A térképen az út pont a tó mellett vezet az albán szakaszon, egész a macedón határig, hasonlóan az Ohridi-tóhoz. Abban bíztam, hogy a Prespa partján találok majd szállást. Nem így lett. Korcától már sötétben motoroztunk, aztán egy hegyi szakasz következett, ahol így napnyugta után már igen barátságtalanul hideg lett. Forgalom alig, mivel a leküzdendő távolság nem volt számottevő, úgy gondolkoztam, nem hosszabbítom a menetidőt holmi beöltözéssel. Hát az arcomra is fagyott a mosoly, mire laposabb részre értünk. Szállás lehetőség sehol, a tó melletti településekre a főútról vezettek 1-2 km-es bekötőutak, mind zsákutca volt. Úgy okoskodtam, hogy kár bemenni, ha lenne szállás, azt jeleznék már a főúton. Ezért mentem tovább, bár már csak a határátkelő volt előttem. Abban biztos voltam, hogy nyitva lesz, hiszen egy-két kamion elzúgott mellettem Macedónia felé, miközben a motor mellett agyaltam. Aztán jött a határ, és a macedón oldala a tónak. Itt az első lehetőségre lecsaptam, 14 euróért kaptunk egy óriási teraszos szobát 4 ággyal, reggelivel.
