English
Átevickéltünk Albániába, ami kerülővel mindössze 40 km volt, majd elindultunk Theth felé. Persze a jó kávézós megállások itt már indokoltak és ajánlottak voltak, hiszen az albániai kávé (és pizza) ugyanolyan jó, mint az olasz (vagy jobb), ezt a saját tapasztalataim alapján állítom. Féláron.
Theth az észak albániai régió, az Albán Alpok ikonikus pontja. Bár itt érdekes kompromisszum helyzet áll fent a motoros kalandtúrázók, vagy inkább off-roaderek szempontjából. Theth a falu neve, amely a „csúcson túl” a völgyben van. Tipikus észak albán katolikus hegyi falu, amely ezt a vallási identitást az elszigeteltségének, megközelíthetetlenségének köszönheti. A török (oszmán) uralom idején ugyanis a porta által a keresztényekre kivetett külön adó terhei elől menekülve a Balkán népei (nem csak Albánia) közül sokan tértek át a muszlim hitre, és úgy is maradtak. Ezért él relatíve nagyszámú muszlim a Balkánon, legtöbben Boszniában. A hegyek közé nem jutottak el az adószedők, vagy ha igen, a harcias albán törzsek beverték a fejüket. Az esetleges megtorlásoknak katonai erővel pedig esetleg rossz vége is lehetett volna, így tehát az északi (hegyi) régió megmaradt nagyrészt katolikusnak. Ezt hirdető jel manapság az SH-20-as útról is jól látszó hegyoldalban kövekkel kirakott óriási kereszt, illetve sehol máshol nem szaladgálnak az úton disznók Albániában.
A vallási béke (amelyről amúgy híres az ország) margójára azért odaírnám, hogy ezek a disznók az elrettentést is szolgálják, errefelé nem látják szívesen a muszlimokat (albánokat sem). Tehát a belföldi turizmus elburjánzása ellen megteszik, amit tudnak. Ezen kívül több kereszténnyel is beszélgetve, valahogy mindig oda lyukadtunk ki, hogy szerintük a muszlimok, izé, hogyismondjam, nem elég jó arcok. Mondjuk úgy, hogy vallási béke és együttélés ide vagy oda, az itt élők halálozási okai között csekély számban szerepel a túlzott tolerancia.
Többször megfogadtam már, hogy Brigivel off-roadozni nem fogok többet, most is csak egy pár km-t mentünk az aszfalt szerpentin végétől a falu és a völgy irányába, aztán visszafordultam. Bár nagyon hívtak a hegyek, és egy ötödik belső kockázatelemzésen csak kihoztam volna, hogy ok a dolog. De inkább nem adtam erre esélyt magamnak, és visszacsorogtunk Shkodrába, abba kempingbe, amelyben rendszeresen megszállok.
Ez a ragaszkodás egyébként nem jellemző rám, kivéve, ha igen jó helyet találok, a kevés ilyen között ez pedig az egyik. A neve: Lake Shkodra Resort. Motorral, kutyával 5 és fél euró! Majdhogynem elegáns, de hát ez a szó nehezen értelmezhető egy kemping esetében (nem Glamping). Perfekt parcellák, tóparton napágyakkal, stéggel, olcsó étteremmel. És nem utolsósorban forró vízzel, amit tetszés szerint hideg vízzel keverve optimális hőmérsékletűre keverhetsz az új csaptelepekkel, majd kellően erős vízsugár segítségével megtisztíthatod fáradt tested az út porától. A nap bármelyik szakában! Azért ez még kiemelésre érdemes szempont az albániai (kempingek) szálláskínálatában. Ja és van rendes budi is, sőt csak az van… (Ez a budi kérdés persze általában jellemző a Balkánra, nem csak albán sajátosság.)
Észak-, és Dél Albánia között számos különbség felfedezhető, akár egy utazás során is, főleg ha oda figyel az ember. A különbségek egyik fő oka és gyökere kvázi nemzetiségi, északon élnek a gegek, délen a toszkok, ez Albánia két fő, nyelvi dialektus szerint elkülöníthető népcsoportja. Van egy harmadik nyelvjárás is, amelyet az Dél-Olaszországban élő albánok használnak (ez az arberes). Ők még a középkorban települtek át a csizma déli részére. Azóta több kivándorlási hullám is indult Albániából, melyek következtében jelenleg több albán él az országhatárokon kívül, mint belül.
Mint említettem, északon és a hegyvidéki területeken főként katolikusok, délen ortodox katolikusok, a többi részen főként muszlim vallású a népesség. Még a fényes tekintetű és rossz emlékezetű Enver Hodzsának sem sikerült kiirtani a vallást, aki pedig felekezetre való tekintet nélkül sújtogatott az ateizmus pallosával. Sőt Albánia volt az első ateista állam a világon (1967).
Shkodra egyébként mindig is fontos város volt, de mindenképpen lényeges szerepe van történelmi és kulturális vonatkozásban. És innen akár autópályán is utazhatsz tovább, ha arra szottyan kedved! Vagy legalábbis olyasmin. Zavarba ejtő ugyanis az újonnan fejlesztett úthálózat. Valójában autópálya szakaszokat építenek, amelyek a szintbéli kereszteződések (körforgalmak) előtt megszűnnek, majd utánuk folytatódnak. Tehát úgy egységenként valószínűleg megfelelnek valamilyen szabványnak, de ennek Albániában úgysincs túl nagy jelentősége. Állatok, szamárkordék (esetleg szemben, autópályán is) bárhol előfordulhatnak.
Legendás és hírhedt az albán közlekedés és a káosz. Nos, ezt egyfelől csak megerősíteni tudom, másrészt én eddig minden percét élveztem a vezetésnek (akár autóval is (összességében több ezer km-ről beszélünk). Máskor is írtam már erről, a lényeg és a helyzet kulcsa, hogy fel kell venni a ritmust, alkalmazkodni kell a helyi szokásokhoz. Hiába állsz meg az ismerős piros lámpánál, ha a mögötted jövő rutinos helyi nem így szokta, esetleg telibe fog verni. Vannak változásra utaló jelek, de szerintem egy nagyon távoli jövő lesz az, amikor a közlekedési táblák többet fognak jelenteni, mint puszta ajánlást. De valahogy ez így rendben is van. Mert ennek köszönhetően, összehasonlítva a magyar morállal, az albánok stresszmentesen élnek, és vezetnek.
Tükröt, dudát mindenki használ, és a káoszban felfedezhető egy vezérelv, az ésszerűség! Például, ha egy körforgalom egyes kijárata bedugul, a forgalmat irányítva segítő rendőr nem, hogy nem fog kiszedni, amikor a szembejövő sávban előzve a sort, ugyancsak szemből behajtasz a körforgalomba, mert te a harmadikon szeretnél kimenni, hanem segíteni fog! Így sem te, sem mások sem szívnak többet plusz egy autó miatt, mint az eleve elrendeltetett. Motorral pedig ez értelemszerűen még lazábban értelmezhető.
Sáv annyi van, amennyii autó elfér egymás mellett. Mivel az albánok 1985-ig még autót sem birtokolhattak, értelemszerűen közlekedési kultúra sem volt, és hát ezt a lemaradást nem sikerült még behozniuk. 10-ből 7 autó merci, a többi Land Rover, Audi. És manapság már az az érzés sincs meg, hogy egy német használtautó piacon lenne az ember.
Albániában sok rendőr segíti a közlekedést, persze gyakran vámszedéssel is színesítik az uncsi út melletti perceket, de fontos tudni, nem rád utaznak! Talán a nyelvtudás hiánya az oka, de a turistákkal mintha nem szeretnének foglalkozni. Persze az is lehet, hogy felsőbb utasításra kerülik a külföldi autók megállítását, egy motoros pedig csak külföldi lehet, főleg ha sisak is van rajta (szemből ugye nincs rendszám). A sisak viselése csak városon kívül kötelező, de ezt a szabályt is rugalmasan kezelik.
A sebességkorlátozásokat viszont feltűnően betartják, általában nem is siet senki, a túllépést szigorúan büntetik. Tapasztalataim szerint külföldiek esetében ez is más kategória, és a kivételek is érdekesek. Egy alkalommal (autóval) 20-as korlátozó tábla mellett "dinamikusan" haladva utolértem egy rendőrautót. Le is lassítottam 100 méterrel mögötte, és így követtem 80-al. Rövid időn belül feltorlódtak mögöttem a helyiek, majd elunva a tötymörgést megelőzött az első. Aztán meglátva a rendőrautót, ő is belassított, miközben még páran rámelőztek. Kb 2 percig haladtunk így egy bolyban, majd megunták, és a továbbra is 80-al haladó rendőrautót szépen egyesével megelőzgették. Záróvonalon. 20-as táblánál. Nos, ezt a szitut nemigen tudom más helyen elképzelni, mint Albánia. A rendőrautó épp csak, hogy nem húzódott le a padkára, hogy elengedje a többieket.
Az albán „autópályák” is érdemelnek pár szór. A körforgalmakról már beszéltem, egyéb jellemzői között említeném az esetenként szembejövőket (pl. szamárkordé, biciklis vagy robogós a leállósávban), az átkelő gyalogosforgalmat (amit a helyiek néha saját maguk által fából farbrikált lépcsőkkel könnyítenek meg a szalagkorlátok miatt), vagy a jobbról előzés természetességét. De senki nem türelmetlen, olyan helyeken parkolnak le, hogy el sem hiszem néha. Konkrétan az úton. És kikerülik a többiek, hiszen ők is így szokták, gondolom.
A kellemes tóparti kempingezés után jöhetett végre egy kis vadkemping egy Durres fölötti félszigeten. Rövidnadrágra váltottam, azaz lezipzároztam a nadrágom szárát, az idő itt már tökéletes volt a motorozásra, sem túl meleg, sem túl hideg. Kepi i Rodonit albánul a hely neve (Cape of Rodon), ahol több első osztályú strand is található. Kedvelt turista célpont a zsúfolt durresi tengerpartok mellett, szezonban ugyanúgy dugig van. Ezek a strandok első osztályúak, szuper bárokkal, gyerekeknek játszóterekkel. Kicsit beljebb, a félsziget eldugottabb részein is vannak nehezebben (földutakon) megközelíthető beach-ek, a legvégén pedig egy váracska, amely egykoron a híres Szkander bég erőssége volt. Romantikus és gyönyörű tengerparttal, ide már kevesebb turista vetődik el. A várhoz közel, a parton van még egy kápolna is, ami viszont kedvelt célpont a helyiek körében, illetve a mellette lévő területen off-roadosok azért előfordulnak, néha csapatostul a terepjáróikkal. A behajtás egy sorompón keresztül lehetséges, ahol parkoló díjként szednek 200 leket az autósoktól (motorral ingyenes).
A hely valóban szép, de az út során ez volt az első hely ahol kénytelen voltam szembesülni az igénytelenséggel is. Úgy általában szeretem és nagyra is becsülöm az albánokat, de a szemetelés és főleg annak stílusteremtő módja nálam mindig kiveri a biztosítékot. Az albánok igénytelenek ebből a szempontból (egyetlen kivételként Tiranát említhetném, de majd később). Abszolút hétköznapi látvány és népszokás a szeméttől való megszabadulásnak a legegyszerűbb módja, azaz az elhajítása. Épp csak egy kicsit vannak lemaradva ebből a szempontból Szicília, és a szicíliaiak mögött. Mindkét helyen elég nehéz olyan fotót csinálni a természetben, ahol nem rondít bele a képbe a rengeteg eldobált hulladék. Amitől pedig megdöbbentő az egész, hogy számukra ez így teljesen rendben is van.
Éjszaka sem hűlt le nagyon a levegő, bár a sátrat reggel szárítani kellett a hajnalban lecsapódott pára miatt. A következő állomás Tirana volt. Ismét átélhettük az albán típusú autópályaélményt, majd a főváros sűrű forgalmát. Tiranában találkozót beszéltem meg egy ott élő magyarral, Sándorral, akivel már ismerősként üdvözölhettük egymást, hiszen pár héttel korábban már körbevezetett, amikor a család nagyobbik részével voltam ott, de Brigi nélkül.
Tirana csak a II. világháború után, Enver Hodzsa akarata szerint lett főváros, nem is túl nagy, az agglomerációt is számítva sem élnek 800 ezren itt. A városkép azért elég nyugatias mostanára, az elmúlt években rohamosan fejlődik, igazi nagyvárosi hangulata van. A fő tér, a Szkander bég tér megújult, és már majdnem kész, rengeteg építkezés folyik a városban. Ilyen például a 24 ezer m2-es új iszlám központ, amelyet a török állam finanszíroz. A Goerge W. Bush utcában. Mert ilyen is van. Sőt van Hunyadi János utca is, de csak sorjában.
Az albánok sokat köszönhetnek az USA-nak, különösen Koszovó tekintetében. Tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy amerikai (és brit) akarat és megengedő szándék nélkül ma nem lenne Koszovó sem önálló állam. Ugyan az EU országai közül sem mindegyik ismeri el Koszovó szuverenitását, az albánoknak ez nagyon fontos és érzékeny témája. Koszovó vitatott státusza a Balkán régió egyik forró pontja.
