Kirándulás Balira 2012

Ausztrál viszonylatban ez a hely kimondottan olcsónak számít, magyar viszonylattal pedig kb. olyan, mintha otthon lennénk, leszámítva egy balatoni nyaralás mindenhol lehúzós jellegét, itt csak sok helyen húznak le, de nem mindenhol...

Győri László tollát erősen felhasználva Csuvár Árpád, 2014-06-23


A sors úgy hozta, hogy elhatároztuk, megnézzük milyen az ausztrál mezőgazdaság. Jó barátom Csibe és én Csuvi ezért magunkhoz vettük traktoros jogosítványainkat, majd nekivágtunk a távoli földrésznek. Kíváncsiak voltunk vajon tudnak-e újat mutatni gazdálkodás terén kiművelt főinknek (…tudnak). Ha az ember fejjel lefelé (a déli féltekén), kenguruk között rövidíti élete fonalát, érdemes elgondolkodni, hogy mit is nézzen meg, merthogy látványosság az van errefelé …bőven Így elhatároztuk, hogy nem vagyunk hajlandóak választani a helyi dolgok közül, így inkább elmegyünk Indonéziába és megnézzük Balit. A hely, aminek jellemzésére leginkább a „tájékoztató jellegű” kifejezés a találó.

Ausztrál viszonylatban ez a hely kimondottan olcsónak számít, magyar viszonylattal pedig kb. olyan, mintha otthon lennénk, leszámítva egy balatoni nyaralás mindenhol lehúzós jellegét, itt csak sok helyen húznak le, de nem mindenhol.

Amikor kikeveredtünk a gépből, az első dolog, ami megcsapott, a hőmérséklet után (kellemes 24-26 fok), az a szag volt, Ausztráliához képest VOLTAK szagok, konkrétan termálszag. A reptérről kiérve találtunk egy taxist, ami nem nehéz, mert annyi van belőle, mint égen a Bintang (a helyi sör, jelentése csillag, persze mi Bitangként kértük minden helyen). Mutattam neki a mobilomat, hogy ebbe a szállodába el tudna-e minket vinni… Erre a fazon szó nélkül kivette kezemből a telefont, és elsétált vele. Eltelt 2-4 másodperc mire bootoltunk mindketten, hogy mi is van. Alig vagyunk még 5 perce az országban, és már ki is raboltak. Persze nem erről volt szó, csak odébb ment a fazon, hogy ne legyünk útban. Elvitt a szállodába. A ruhák szétdobálása után úgy döntöttünk, csak meg kéne inni valamit. Először a szállodában, majd egy taxis (ott taksi) révén, valahol egy szórakozóhely utcában folytattuk ezt. Csibe másnap reggel 10-re került haza, én valamivel hamarabb.

Bali a kapitalizmus fellegvára, de erre csak napokkal később sikerült rájönni 100%-ig. Itt minden és mindenki eladó. Ha nem tudsz nemet mondani, érdemes gyakorolni tükör előtt, mert 1 perc alatt minimum 80-szor kell kimondanod, hogy nem, nem akarok semmit venni és masszázst se kérek, még akkor se, ha boldog befejezés is van benne és, nem, nem szeretnék motorral sem és autóval sem menni sehová, nem akarok benézni az üzletedbe, nem akarok venni semmit!!! Lehet, ez elsőre durván hangzik, de nem az, nagyon közvetlenek az emberek, de még épp nem túlságosan. Ennek ellenére mindenki az intim szférádban járkál, azért mert ekkora a népsűrűség. Emberből átlagban 10-12 jut egy négyzetméterre, hasonló az arány az autók/motorok esetében, 10 négyzetméterre jut átlag 2,5 autó és 8 motor. A repülőgépen azon gondolkodtunk, bérelni kéne kocsit, de mikor szembesültünk a Bali káosszal, amit mellesleg ők közlekedésnek neveznek, bevallom inunkba szállt a bátorságunk. Csibe estig lábadozott, én meg úgy gondoltam járok egyet, vagy megmarad, vagy nem, segíteni nem tudok rajta. Ha már a végső stációhoz ér, majd esetleg felhív és elbúcsúzunk telefonon. Magára hagytam hát, és lementem a tengerpartra, majd, mivel sokan mentek egy irányba egy sikátoron keresztül, (Kuta tele van ilyenekkel) én is arra indultam. Úgy okoskodtam, hogy majd egy párhuzamos keresztutcán visszatérek, de egyrészt nem minden utca párhuzamos, másrészt van, hogy kilométereken keresztül kanyarog a sikátor és nincs keresztutca, tehát produkáltam az aznapi eltévedésemet. Azaz nem vesztem el csak nem tudtam, hol vagyok és mindezt legalább 20 km-en, gyalog!

Este úgy döntöttünk, megyünk, belevetjük magunkat az éjszakába ismét. Betértünk arra a helyre, ahol talán előző este is voltunk. Akkor lettünk ebben teljesen bizonyosak, amikor a pultos messziről üdvözölt minket és kérdezte, hogy a szokásos nagy Bitang és Long Island Ice Tea lesz? Ezen rettenetesen nagyot derültünk. Aznap Csibe kicsit hamarabb befejezte a mulatozást, nekem pedig sikerült egy nem igazán turisták által gyakran látogatott helyen kikötnöm. Legalább megtapasztaltam, hogy a helyi piac már hajnali 4 körül üzemel és nagyon olcsó a salak (Salacca zalacca, azaz a gyümölcs, nem pedig a fűtési melléktermék). Innen kellett hazavitorláznom, de legalább rájöttem, hogy reggel, józanul sokkal olcsóbb a taxi.

Ezután elmentünk az első „hivatalos” programunkra a Bali Safari és Marine Parkba. Leszervezheted magadnak is az utadat, de egyszerűbb egy helyi problémamegoldót fogadni. A szállodákban vannak tourist information point-ok, ha egy ilyen előtt megállsz, akárcsak azért, hogy megnézd mennyi az idő, vagy, hogy bekösd a cipőfűződet, megjelenik a problémamegoldó és elad neked egy utat, még akkor is, ha nem akarod. Ő ugyanúgy át fog verni, mint mások, ha szerencséd van kevesebbel megúszod. A tapasztalat nem segít. Főleg ha nincs. Így egyszerűbb volt azért is, mert a közlekedésben eddig csak éjjel vettünk részt, és mint később kiderült még jó, hogy nem próbálkoztunk meg a nappali trafficban a túléléssel. Szóval Csibe felkereste a problémamegoldót Nyomant, aki meg is oldott miden gondunkat, még a küvetkező két napban is. Erre a safarira nem ő vitt el minket, hanem az öccse, mert neki aznapra fuvarja volt, de az öcsi is jó arc volt, meg ügyes is.

Ez volt az első alkalom, mikor élesben láttuk a Bali közlekedésnek nevezett tömegsportot. Jelzőtáblák, elsőbbséget szabályozó táblák nincsenek, vagy ha vannak is, senki nem vesz róla tudomást. A jelzőlámpa, ha működik, akkor is csak tájékoztató jellegű. Ha valaki észreveszi, hogy piros, akkor talán megáll, de általában nem. Az egyirányú utcába szemből behajtani, csak autóval tilos, motorral nem (legalábbis mindig jöttek velünk szemben motorosok), ill. autóval sem, ha sietsz… Ahol szélesebbek az utcák, mint egy autó, az kb. főútvonal 2x2 sávval, ahol a sávok és az útburkolati jelek szintén csak tájékoztató jellegűek. Ugyanis minden esetben 3 sávon halad a forgalom, és ehhez jön még az autósor két oldalán 2x2 sávban a motorkerékpár forgalom és 1-1 sávban az autók között. (Remélem mindenki megjegyezte, a beszámoló végén kérdőívekre számíthattok.) Mindig mindenki egyfolytában dudál, a motoron a lehető legritkább esetben ül egy személy, általában kettő, de inkább 3-6. Ha véletlen egyedül megy valaki, akkor is van nála valami; pl. 6 méteres 40x40-es zártszelvény a vállán, 3 kecske összekötözött lábakkal, vagy 2 disznó ugyanígy, esetleg péksütemények (kb. 700 zsemle), kenyér (olyan 120 vekni), rizses zsák (legalább 8). (Ezeket láttuk is, nem fantáziálunk.) És még ezen felül minden, amit csak fel lehet rakni egy motorra, illetve legtöbbször olyan, amit soha eszedbe sem jutna felrakni egy motorra és azzal szállítani. Egy komplett család egy motoron: a kisgyerek áll a robogó lábtartóján kapaszkodik a kormányba, a lába előtt az anyja táskája, mögötte a papa ül először, utána a mama, közöttük pedig a karonülő csecsemő, bebugyolálva, 70km/h-val a Bali káoszban a mama eteti cumisüvegből, úgy hogy nem is kapaszkodik, a lábukon strandpapucs, apa meg cikk-cakkban jut előrébb. Sebességkorlátozás van, de senkit nem érdekel, ha lehet menni, akkor az autó, vagy motor végsebessége a limitáló tényező. Ha int a rendőr, hogy állj meg, akkor, vagy vissza intesz és mész tovább, vagy igazolod magad, de hivatalos okmányként elfogadják az 50000 Rúpiást is és azonnal folytathatod az utad, egyébként ilyenkor inkább az okmányaid megmutatása az opcionális. A kanyarodó sávokból mindig egyenesen mennek az autók és a motorok is, csak azért állnak oda, hátha jobban sikerül fogni a rajtot, mint a másik, és akkor nyer pár helyet előrébb. Indexet nem használnak, ahogy tükröt sem. Néha szétnéznek, ha elkanyarodnak valamerre, de ez sem reflex-szerű. Kicsit a síelésre emlékeztet, a mögötted lévő vigyáz rád, te meg azokra, akik előtted vannak. Ennek ellenére, ha hiszitek, ha nem összesen 2 olyan autót láttunk, ami meg volt húzva, és összesen egy balesetet.

A safari parkba belépés után jutott eszünkbe, hogy elfelejtettük megkérdezni a sofőr számát, így csak reménykedni tudtunk, hogy megvár minket és egész napra a miénk. Maga a park csodás volt, volt elefántogolás, meg tevegelés, meg oroszlán- és papagájsimogató, orángutántapi, bagolytapi, kókusztej ivás, elefánt színház idomított elefántokkal, ahol az elefánt akasztotta a nyakamba a liliomkoszorút meg még egy puszit is kaptam tőle. Elefántetetés, fehértigris etetés, autós szafari... Záráskor raktak ki minket, örömmel nyugtáztuk, hogy a sofőrünk megvárt minket.

Másnap kitaláltam menjünk el raftingolni. Csibe meg az úszás halmaza nem igazán metszi egymást, meg egyébként se volt a legjobb állapotban, konkrétan már az eutanázián gondolkodtam. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy ez a program kell nekünk!!! Nyoman, vitt aznap minket, aki egy elképesztő figura. Hozzá képest egy Ken Block, Kimi Raikönnen, Colin McRae trió vezetési stílusát és tudását ötvöző ember csak egyszerű vasárnapi kalapos sofőr lenne. Egy Honda Streammel közlekedtünk, a vadászpilótánk soha nem kapcsolt 2-est 45 km/h alatt, 3-ast 90 alatt, és nagyon ritkán volt az, hogy a motorfordulat 6000/perc alá esett, valamint, hogy a kerekek egyenesen álltak. Az utat cikk-cakkban tettük meg az autók között folyamatosan dudálva és előzve úgy, hogy - Csibe szerint - ha egy kicsit még gyorsítana, visszamennénk az időben, de az biztos, hogy teret váltanánk, ami még naprendszeren belül is veszélyes, nemhogy egy sikátorban, ahova biciklivel sem szívesen hajtasz be. Csibe úgy döntött én ülök elöl, azért, hogy ha meghalunk, ő utánam hal legalább pár század másodperccel, hogy legyen miről ugatnunk odaát.

Lenyomtuk a raftingot, keskeny kanyon, egy patakkal, a patak fölött néhol „hidak” (3 bambuszrúd összekötve, meg fölé egy valami kötél kihúzva kapaszkodónak). Út sehol, gyalog, néhol a sziklaperemen, néhol a vízvezetéken mászva lehetett megközelíteni ezt a helyet, ami persze lakott volt. Errefelé egy „farm”mérete egy nagyobb mosogatónyi rizsterasz 5-8 szinttel, pár kókusz- és banánfa. Ebből él meg egy 5-9 fős család. Nyoman hazateleportált minket, eközben újabb halálközeli élményekkel gyarapodtunk. A korábban már vázolt forgalomban nekiállt kergetőzni egy Toyotával, amiben dízel motor volt. Szóval a Toyota elöl, mi utána, cikk-cakkban az autók között 130-150 közötti tempóban 30 centire a Toyota seggétől, úgy, hogy a kipufogójából érkező koromtól nem láttunk amúgy sem semmit. Csibénél befigyelt az elöl sárga hátul barna életérzés, én pedig beletörődtem, hogy eddig tartott a nyaralás.

Este lerágattuk halakkal a bőrt a lábunkról. Nem kell megijedni, csak az elhaltat eszik meg, marha jó érzés, folyamatosan röhögsz, olyan, mint ha pici zsebteleppel bizsergetnék a talpad, vagy mintha vízpapírral csiklandoznának . 25 perc után nem ismered meg a saját lábad, olyan mintha kicserélték volna. Valami hihetetlenül tiszta érzés volt, és puha.

Utolsó előtti nap szintén térváltós utazás következett Nyomannal.(Mondjuk, ha otthon is csak 120 forint lenne a benzinnek literje, soha nem állítanám le az autót, éjszakára sem). Ekkor kerültünk szembe egy teherautóval az egyirányú utcában, amibe mi mentünk be rossz irányból, de szándékosan! Aznapi programunk: színház, majd kézművesek, akik ruhát készítettek, majd fafaragók, majd ékszerkészítők, majd egy kertészet, egy étterem, és egy monkey forest. Adtunk Az ékszerkészítőknél tanultuk meg véglegesen, hogy Balin minden tájékoztató jellegű, főleg az árak. Mindenből alkudni kell. A kertészetben pedig Csibe megismerkedett a tomatillo nevű gyümölccsel. Ez önmagában finom is lenne, csak meg kell hámozni. Természetesen Csibe héjastul kapta kézbe, és én nem hittem, hogy az előző napi duriános keksz után még bármit is megkóstol, amit én adok neki, de szerencsére kíváncsi természet. (A duriánnak olyan szaga van, mintha rohadt hagymát záptojással kevernének.) Persze visszanyalt a fagyi, ugyanis Csibe akkor nem érzett semmit a szagából, így visszavitte a szállodába, ahol kiraktam a kekszet az erkélyre, máskülönben elhánytam volna magam tőle.

Tehát, a tomatillo ízletes gyümölcs, csak meg kell pucolni. Most kiderült, hogy tényleg jó arc volt a sofőrünk, mert a kertészlány figyelmeztetni akarta Csibét, de Nyoman azonnal mondta neki helyi nyelven, hogy fogja be a száját, mert éppen szopatás folyik… Amúgy a kertészet fő attrakciója a Kopi Luwak, amit itt is csinálnak, ez a világ legdrágább kávéja. Az elkészítés legfontosabb hozzávalója egy cibetmacska működő emésztőrendszere, azon át kell menniük a kávébaboknak, ezután jön a szokásos pörkölés és őrlés. A helyiek az erdőt járva gyűjtögetik össze a macskaszart a bokrok alól, az úri népek meg borsos áron isszák az ebből főzött kávét.

Otthagytuk a kertészetet, irány ebédelni. Az étterem a Kintamani vulkán mellett volt. A teraszról giccsesen szép kilátás nyílt a vulkánra, és a mögötte húzódó hegyre. A kettő között tó, a hegyormok misztikus ködbe burkolóztak, és a terasz lábától kezdve terült el az erdő, mely egészen a hegyek csúcsáig kúszott fel. Az étterem után beültünk a kocsiba és vártuk Nyomant, itt a helyiek mindent el akartak nekünk adni. Ez egy olyan hely, ahol nem kell alkudni, ugyanis az eladó megteszi helyetted, úgy indul, hogy amit el akar adni neked, abból egy darab 50000 Rúpia, majd ha elég türelmes vagy és folyamatosan azt mondod, hogy nem akarsz venni, akkor eljuthatsz odáig, hogy négy darab kerül 50000 Rúpiába. Visszafelé még megálltunk a monkey forestben, Ubudban. Érdekes módon a majmok nem raboltak ki minket, persze volt olyan, amelyik azonnal tudta, melyik zsebemben van a pénztárcám.

Van olyan ember, aki a WC-k állapotából alkot véleményt az országról, Csibe meg mindenhol kipróbálja a mekit. Balin a mekiben is lehet kapni levest, meg rizst, valamint rántott csirke farhátat rántottával, lehet neten rendelni és van házhozszállítás. Csibe olyan 8 órát aludt az 5 nap alatt, de még ő is mondta, hogy nekem a szálloda igazán adhatott volna kedvezményt, merthogy sok időt nem töltöttem ott.

Ha már tudod, hogy mikor mész Balira és kell egy, a körülményekhez képest jó vezető, keress meg minket és Nyoman számát megkaphatod. Én megyek még és akkor is vele fogom magamat hurcolásztatni!

Írta: Győri László tollát erősen felhasználva Csuvár Árpád




Copyright Kondor Túra Társaság 2019 - Minden jog fenntartva.