El Camino 2013/4, Az öreg halász és a turista

El Camino 2013/4, Az öreg halász és a turista

Ötödik nap: 642-602 Viena-Nájáre 40 km Éjszaka esett, így reggel kifejezetten hűvös időben indultam el. E napi első állomásom Logrono volt, tele gyönyörű szobrokkal, és üde zöld parkokkal. Az egyik ilyen parkban fogyasztottam el a reggelimet is.

Stephen Walker Etióp, 2013-06-04


Ötödik nap 642-602 Viena-Nájáre 40 km

Éjszaka esett, így reggel kifejezetten hűvös időben indultam el. E napi első állomásom Logrono volt, tele gyönyörű szobrokkal, és üde zöld parkokkal. Az egyik ilyen parkban fogyasztottam el a reggelimet is.

Apropó étel, szólok pár szót az étkezésemről. Nem vagyok valami nagyétkű, de itt a Szent Jakab úton egyszerűen mindig éhes voltam, és mindig tudtam enni, persze ez annak volt köszönhető, hogy nagyon sok energiát kivett belőlem a gyaloglás. Főleg halkonzerveket, májkrémeket és kekszet ettem az elmaradhatatlan ,,pan” vagyis kenyér mellett. Nem azért volt ilyen szerény az étlapon, mert nem lett volna rá pénzem, hanem mert a zarándok menük, amiket lehetett kapni, a három fogás ellenére számomra kevésnek bizonyultak. Párszor persze kipróbáltam a spanyol konyhát, ízlett is, de az adagokkal nem voltam megelégedve, így maradtak a konzervek illetve a tészta, amit magam főztem. Ezen kívül néhányszor a vacsorám mellé odakerült a jó öreg tinto vagyis a bor. A spanyol borok jobban ízlettek, mint a magyarok. Erről jut eszembe egy hiedelem miszerint itt Najare, és Vienna környékén a középkorba valamelyik hispán király megtiltotta a bortermelőknek, hogy vaskerekű kocsikon hordják be a szőlőt szüret után, mondván, hogy túlságosan rázkódik szőlő és romlik a minősége. Érdekes.

Visszatérve a napomra, Logrono után végeláthatatlan szőlőültetvények következtek, és szinte otthon a Mátra lábánál éreztem magam. Délután kettőre értem be az aznapi célállomásra Najárebe, ahol egy kínai lánnyal egy olyan szállást találtunk ami donativosból, vagyis adományokból működött. Miután beléptem, szinte rögtön magyar hangra lettem figyelmes. Egy németországban élő magyar anyával és lányával hozott össze a sors. Már hallottam róluk az elmúlt napokban másoktól, mivel minden magyarnak kis zászlókat osztogattak. Én is kaptam volna, de nekem volt feltéve a táskámra.

Este lefekvés előtt kiültem egy patak partjára, és csak néztem egy spanyol családot, ahol három generáció volt együtt és játszott teljes beleéléssel egy butuska kis játékot. A nagyszülők legalább annyira élvezték a mókát, mint a kis unokák. A spanyolok életvitele teljesen különbözik a miénktől. Az egész úton, sok helyen láttam olyan házakat, amik csoda, hogy álltak, ám a benne lakókon mégis az látszott, hogy boldogok és nem foglalkoznak annyira a külsőségekkel, nem félnek a negatív kritikáktól és odaszólásoktól a szomszédtól. Persze sok helyen feltűnő az elmaradottság, és a szegénység, de ennek ellenére nagyon vidámak, és gondtalanok, amivel példát mutathatnak más népeknek. A gondtalanság tekintetében én is hasonló cipőben jártam épp, hiszen itt az úton csak gyalogolok, eszem, alszom, majd megint gyalogolok, nem gyötör semmi határidő, vagy feladat. A napirendem szinte mindig ugyanaz, mégsem unalmas, hiszen mindig új, eddig ismeretlen helyekre jutok, új emberekkel találkozom, új kalandok, élményekkel gazdagszom napról napra. Talán ez az érzés, amit egész életünkbe keresünk és próbálunk elérni egy egész életnyi robottal a munkahelyünkön, hogy majd egy nap gondtalanul, stressz nélkül ülhessünk, mondjuk a tengerparti üdülőnk előtt. De vajon tényleg szükséges ehhez az, hogy álmok nélkül húzzuk az igát végig az életünkben? Erről az okfejtésről eszembe jutott egy történet, ami pár napja nagyon izgatta a gondolataimat:

A tengerparton szegényesen öltözött ember fekszik egy halászbárkában és szunyókál. Mellette áll egy elegánsan öltözött turista, aki csodálkozóan nézi a halászt. Majd nem bírva tovább beszélgetésbe elegyedik vele:

  • Ma gazdag fogás várja, ugye? A halász a fejét rázza.
  • De azt hallottam, hogy ilyen időben jó a kapás! A halász bólint.
  • No, és nem fut ki a tengerre? A halász a fejét csóválja.
  • Talán rosszul van?
  • Dehogy, sose voltam még ilyen jól. Vágja rá a halász.
  • De akkor miért nem megy ki a tengerre?
  • Mert ma reggel már kint jártam.
  • És jó fogás volt?
  • Olyan jó, hogy most már nincs miért még egyszer kimennem.
  • Még holnapra és holnaputánra is futja - jelenti ki.
  • Nem szeretnék beavatkozni személyes ügyeibe - kezdi a turista-, csak hát képzelje el, hogy ma másodszor, harmadszor, sőt talán negyedszer is kifut a tengerre, és akkor három, négy, öt, sőt talán tízszer annyi halat fogna... Képzelje csak el! A halász bólint.
  • És nemcsak ma, hanem holnap, holnapután is - folytatja a turista -, egyszóval mindennap, ha szerencsés napnak bizonyul, kétszer, háromszor, sőt talán négyszer is kifutna a tengerre... el tudja képzelni, hogy akkor mi lesz? A halász a fejét rázza.
  • Legfeljebb egy év múlva motort vásárolhat, két év múlva újabb bárkája lesz, három-négy év múlva pedig bizonyára vásárolhat két csónakot, és azzal aztán még többet fogna - egy szép napon pedig két motorhajója lenne, és... - a lelkesedéstől egy pillanatra elakad a turista hangja - kis hűtőházat épít, esetleg füstölőt is, aztán meg konzervgyárat, saját helikopterre tesz szert, hogy a levegőből figyelhesse a halvonulást és rádión utasíthassa a motorhajóit. Aztán engedélyt szerez, halvendéglőt nyit, és saját maga közvetítő nélkül exportálná a homárjait egyenesen Párizsba... és akkor... A lelkesedéstől megint elszorul a turista lélegzete: a fejét rázza, szinte megfeledkezik szabadságának örömeiről, lelke mélyén szomorkodik, és úgy nézi a békésen gördülő hullámokat, melyek között a ki nem fogott hal bukfencezik.
  • Akkor... - mondja, de az izgalom még mindig megbénítja.
  • Akkor mi lesz? - kérdezi halkan.
  • Akkor - mondja halk elragadtatással az idegen -, akkor leülhet ide a partra, szunyókálni a verőfényben, és nézheti ezt a gyönyörű tengert.
  • De én most is ezt teszem! - válaszol a halász. - Nyugodtan üldögélek a parton és bóbiskolok. A turista töprengve távozik a parttól. A munkára gondol, amelyet mindig eszköznek tartott ahhoz, hogy egy szép napon megszerzi magának azt a lehetőséget, hogy többé ne kelljen dolgoznia. Tanulságos.





Copyright Kondor Túra Társaság 2024 - Minden jog fenntartva.