English
...hanem valami másért. Ez elsősorban a lenyűgöző táj, a mediterrán éghajlat és vendégszeretet, összeségében pedig az egyedülálló és utánozhatatlan feeling. Toszkána régiónak több megyéje is van, amelyek némileg azért különböznek egymástól. Én a tipikus toszkán feelinget Firenze, Pisa, Arezzo, Siena és Grosetto megyékben találtam meg. Az északi és tengerparti részek kevésbé attraktívak. (A Cinque Terre Liguriához tartozik.)
A dimbes-dombos, olajfa és szőlőültetvényekkel, erdős részekkel és szántóföldekkel tarkított tájban dombtetőkre épült középkori városkák, kastélyok és várak uralják a látképet. Változatos, de ugyanakkor jellegzetes a toszkán vidék, több világörökségi helyszín is vonzza ide a turistákat. Akik a nyári fő szezonon kívül is sokan látogatnak ide. Ha valaki szeretné elkerülni a nagy tömegeket, leginkább tavasszal és ősszel ajánlatos tervezni az utazást.
A kis kemping után következett Lajatico városkája, ahol Vikivel (Toszkána Mánia) beszéltem meg találkozót. Előző este a kempingben a telefonom bekrepált, nem volt hajlandó többé bekapcsolni, tehát kommunikációs eszköz nélkül érkeztem a városkába a megbeszélt időpontban, a megbeszélt helyszínre…
Okulva az előző tapasztalatomból, számítottam rá, hogy Ő is a hívásomra vár, ezért nem szántam sok időt a várakozásra, de egy órácskát nem volt nehéz ottfelejteni magam. Ebben a városkában turisták nemigen voltak, a helyiek közé ültem be kávézni. Számomra mindig sokkal nagyobb élmény „vegyülni a helyiekkel”, akik a saját ritmusukban, hétköznapi természetességgel élik az életüket. Nekik is vannak problémáik, érdekes megfigyelni őket, amikor épp nem a vendéglátóink, nem a legszebb arcukat akarják mutatni. Egy óra várakozás után tehát továbbálltam. Jó lett volna találkozni Vikivel, aki kitűnő ismerője Toszkanának, de eleve volt útitervem, elképzelésem arról, mit szeretnék megnézni, tapasztalni.
Volterra volt a következő megálló, ahol terveztem egy kis városnéző sétát is, valamint be kellett szereznem egy papír térképet, hogy legalább tudjam, merre vagyok arccal. 10 euróért ez sikerült is a tourist office-ban, ahol kérdeztem, átvághatok-e a fő téren, mert a túloldalon találtam egy jó motoros parkolót. Azt mondták, igen, de ahogy elindultam, egyből egy szigorú rendőr állt az utamba, és elég határozottan egy másik útvonalat javasolt. Igazából azt mondta, hogy takarodjak onnan, és örüljek, hogy nem büntetett meg. Viszont visszafordulva, az egyirányú utcák hálójában már nem akartam erőltetni az odajutást a parkolóba, ahol amúgy is voltam már gyalog, így a tervezettnél rövidebbre sikerült a városnézés.
Továbbra is délnek tartottam, aznapi célom Saturnia termálfürdője volt. Igazán nagy napi távolságokkal nem számoltam, motoros szempontból pedig ideálisak a keskeny, kanyargós mellékutak, de a főútvonalak is. Még hétköznap is zsonganak a motorosok, sok csapattal találkoztam út közben. Voltak persze külföldiek is, de rengeteg helyivel is.
Saturnia azért volt számomra különösen érdekes, mivel kültéri, szabad fürdő. Talán kevesebben tudják, de Toszkanában számos termálfürdő található, és az ezzel kapcsolatos turizmus volumene hasonló lehet a magyarországihoz.
Én Brigivel természetesen nem mehettem be ezekbe, kivéve a Saturniát. Jó idő is volt, a helyhez közeledve már előre örültem a fürdőélménynek. A neten találtam képeket, kaptam infókat is személyes tapasztalatokról, miszerint be lehet menni kutyával. Aztán megérkeztünk, és a földbe gyökerezett a lábam: tele volt turistával. Pont, mint egy augusztusi napon. Fél órát agyaltam, hogy ha már eddig eljöttünk, ne tartson vissza az a pár száz méter, de annyira elvette a kedvem a tömeg látványa, hogy inkább továbbálltunk. Nem túl átgondolt elméletem szerint üres medencékre, vagy esetleg pár emberre számítottam. Ez nem jött be. Ettől függetlenül ajánlom, mert a környéken nagyon jót motoroztunk, és tele van szálláshellyel, amit szezonon kívül még foglalni sem kell, mindig akad üres.
Egyébként az utak mellett, amelyeken Volterra felől jöttünk több helyen is láttam geotermikus energiával működő erőműveket, illetve a hozzájuk tartozó csővezetékeket, tehát iparilag is felhasználják a meleg vízet.
Kicsit dohogva tehát tovább motoroztunk, visszakanyarodva észak felé. Most már szálláshelyet is kellett találnom hamar, mivel közeledett a napnyugta. A kapott tippekre a térkép alapján már kezdtem emlékezni, tehát Pitigliano festői városkája felé indultunk. Ez a kis település is sziklára épült, mint sok másik, de mégis az egyik legszebb mind közül. Bár már kicsit kezdtem besokallni a sablonoktól: dombtetőn városka, óratorony, óváros stb, Pitigliano hangulata megfogott, ez volt az egyik legkülönlegesebb városka ahol jártunk az út során.
Kempinget kerestem az út mellett, ami nem volt nehéz, errefelé is vannak farm szállások. Betértem egyhez az út mellett, ahol papa és mama épp végeztek az aznapi mezőgazdasági munkával, és az udvaron tanácskoztak. Kicsit mintha zavartam volna őket, biztosan ők sem számítottak már vendégre. Kellett is hívniuk egy szakit, aki beüzemelte a vizesblokk fűtését, de ez egy fél óra alatt sikerült. Ez a kemping is üres volt, mi voltunk Brigivel az egyetlen sátrazók. Legalább volt hely labdázni …
Az ár itt meglehetősen barátságos volt, 6 eurót fizettem a kempingért. Este beültem az étterembe is wifizni a laptopommal, ott pont ugyanennyit fizettem két sörért…
