Trip2Spain, Spanyolország

Brigi a motoros kutya kalandjai, 4. rész: Már közel volt Spanyolország (és a következő ajánlott hely, Cadaques), tulajdonképpen már katalán földön voltunk...

Brigi a motoros kutya kalandjai, 4. rész: Már közel volt Spanyolország (és a következő ajánlott hely, Cadaques), tulajdonképpen már katalán földön voltunk.

Gyurgyó, 2014-01-08


Csak szálláshelyre volt szükségünk, kis keresgélés után sikerrel is jártam, egy nagyobb kempingbe vitt az utunk. Volt itt minden, vízicsúszda, mini vidámpark, teljes szórakoztató komplexum. Ember sehol szinte, csak Brigi meg én. Szezonon kívüli áron számolták a sátorhelyet itt is, azt hiszem ez volt a legolcsóbb tarifa. Szinte üres volt az egész, próbáltam nem túl messzire tanyát verni a vizesblokktól. Wifit nem kértem, mert drága volt, amúgy is általában a recepciókon van ingyen, csak a placcon fizetős a hotspot. Úgyis ott volt a mosókonyha mellette, az előző napi kudarcba fulladt kísérlet után megragadtam az alkalmat a mosásra. Amíg vártam, hogy a gép végezzen, elintézhettem a netes dolgaimat is. Aztán a masina visszaadta a zsetont! Teljesen elégedett voltam, kivéve, hogy egy egész csomag papír zsebkendőt sikerült a nadrágzsebemben hagynom. Volt eredménye…

A sátorhelynél összegyűjtöttem egy csomó fát a környékről, készültem az esti lakomára. Szerettem volna végre rendes tűzön vacsorát főzni, nem idétlenkedni a szuper gázfőzőmmel. Ez nem volt ilyen egyszerű, mint ahogy hamarosan kiderült. Épp begyújtottam a tüzecskémet (profi tűzrakás volt, nagyon alaposan kidolgozva), amikor a füstjelekre odajött az egyetlen rajtam kívül ott táborozó manus, hogy ezt nem szabad, mert jönnek a tűzoltók. Hát igen, igazából talán én sem gondoltam komolyan, de egy próbát megért. Ugyanis a kemping gázt se véletlenül becézik annak. Egyrészt a kempingek saját házirendben szabályozzák a tűzrakó helyeket és módokat, másrészt errefelé különösen félnek az erdőtüzektől. Nyilván okkal. Az estebédet ismét a gázfőzőmön kellett elkészítenem. Képzeld úgy, mintha hegesztőpisztollyal akarnál bármit is sütni/főzni egy fém edényben. Este Brigit is lezuhanyoztattam, ez volt a második alkalom mióta elindultunk, hogy a kutyát is beállítottam a tus alá. Egész jól viselte.

A kiteregetett ruháim nagy része pár óra alatt megszáradt, a többit reggel szedtem össze, csomagolás, nyergelés. Irány Cadaques, ami szintén a tengerparton van, gondoltam szar hely nem lehet... Hát mesés. Akárcsak Brugge „mint egy kibebaszott tündérmese”. Csendes, romantikus, megkapó hely, mondhatni idilli. A szomszéd városkában született Salvador Dali, gyermekkorának jó részét is itt töltötte. Később ez meghatározó volt karrierje szempontjából. Marquez, Picasso és sok más korabeli művész is szívesen járt ide, Dali saját házat is fenntartott a városka melletti öbölnél. Nekem nagyon tetszett ez a hely, elidőztünk kicsit a Dali szobor mellett a tengerparton, a turisták rajokban fotóztak bennünket. Az egyik kamasz srác apa gépével próbálkozott, de nekem kellett szólni neki, hogy jobb képet is tud rólunk csinálni, ha leveszi a lencsevédőt. Az apja harsányan kiröhögte, a srác meg pirult.

Érdekes még, hogy Cadaques lakosságának mintegy a harmada emigrált vagy utazott Kubába a XX. század elején, ahol karriert csináltak, majd gazdagon visszatérve nagy, díszes házakat építettek. És Cadaquesnek saját nyelvjárása van, a katalánon belül történelmi és földrajzi okokból középkori beszédminták teszik egyedivé a helyi nyelvet.

Innen már csak két óra volt Katalónia fővárosa, sok focidrukker Mekkája, Barcelona. Megfordult a fejemben, hogy talán útba ejtem Andorrát, kicsi ország, de megér egy látogatást. Azonban elég nagy kerülő lett volna, és annyira élveztem a napsütést, hogy nem akartam zordabb hegyvidéki időjárásra cserélni.

Barcelona előtt találtam egy tengerparti kempinget, ahová még világosban sikerült becsekkolni. A sátorhelynek kijelölt területre érve meglepődtem, amikor egy parkoló motort láttam az egyetlen sátor előtt. Leparkoltam mellé, majd jött a döbbenet; magyar rendszám! Nemsokára a gazdája is előkerült, a tengerben mártózott egyet. Gyorsan bontottam a söröket, amiket bevásároltam, friss élelmiszer is volt a táskámban, főztem kávét, invitáltam egy közös vacsorára is. Beszélgettünk, közben besötétedett, neki dolga volt Barcelonában. Reggel már nem találkoztunk, Ő korán indult tovább Marokkóba. Én tizedik napja voltam úton, emberünk két nap alatt ért le autópályán. Ha lett volna elég idő, elmesélhettem volna miket hagyott ki, de talán olvassa majd ezt a beszámolót.

Katalónia Spanyolország egyik autonóm tartománya, történelmileg, kulturálisan a középkortól kezdve saját útját járja, egészen napjainkig. (A franciaországi Montpellierben, Perpignanban, Coillureben is sok katalán él.) Mostanra ismét felerősödtek a függetlenségi törekvések, lehet sorolni az okokat, az emberek, akikkel beszéltem erről, leginkább azt fájlalják, hogy többet fizetnek be a nagy kasszába, mint amit kapnak. A másik oldal nézőpontja szerint viszont a kormányzati támogatással (is) oda telepített iparért ás egyéb fejlesztésekért hálásabbak is lehetnének.

Kis történelmi összefoglaló nem árt a megértéshez. A spanyolt felemelkedés Columbus felfedezésével kezdődött, és Napóleon hatalomra kerülésével véget is ért a sikersztori. A franciákat kiűzték ugyan, a királyt visszaültették a trónra, de sorban jöttek a vereségek. A gyarmatok sorban kivívták függetlenségüket, végül a Spanyol-Amerikai háború megpecsételte a birodalom sorsát. Aztán 1931-ben a király is elmenekült, köztársaságot kiáltottak ki, azt kisvártatva megpuccsolták, jött Franco tábornok a Spanyol Légióval és a polgárháború. Az ország ugyan nem vett részt a második világháborúban, de annak vége után a tengelyhatalmi szimpátia miatt elszigetelődött gazdaságilag. A 70-es években aztán következhetett egy fellendülés, Frankó Ferenc 1975-ben bekövetkezett halála után pedig végrendelete szerint visszatért a király, lett parlamenti demokrácia, uniós csatlakozás, Olimpia is. Boldog szép idők jöttek a XX. sz. végén. Aztán a 2008-as válság itt is beütött. Catalunya hamar kilábalt a recesszióból, míg az ország többi része küszködik. A büszke katalánoknak saját nyelvük van, stabil gazdaságuk. A történelem során sokat szekálta őket a spanyol hatalom, legutóbb Franco betiltotta a nyelv használatát, de még a táncokat is. Úgy érzik, a Spanyolországhoz való tartozás csak hátrányokkal jár számukra. És ez így is van. Van egy Costa Bravajuk, erős az ipar, és nem utolsósorban ott az FC Barcelona! Nemrég 400 km-es élőláncot alkotott több százezer ember, így tüntetve egy, az elszakadásról szóló népszavazás megtartása mellett (sokan Barca mezben). Tehát a folyamat megkezdődött, nagyjából hasonló a helyzet mint Skócia és a UK viszonyát illetően. És ugyanúgy két oldala van az éremnek persze…

Reggel 9 körül sikerült elindulni, jöhetett Barcelona. Bemotoroztam a centrumba, majd kezdtem keresni az érdekes helyeket. Felpakolva sosem egyszerű a városnézés, kiválasztottam hát pár látványosságot és kísérletet tettem a megközelítésükre. Barcelonában a közlekedést leegyszerűsítették annyival, hogy a belvárosban egy utca-egy irány. A hatsávos utak is egyirányúak, gondolom szerencsés városszerkezetük volt eleve, ezért lehetett ezt megvalósítani.

Megkerestem a Sagrada Familiát, ami pont fel volt állványozva, számomra amúgy is csak egy bazi nagy épület. Itt hamar népszerűbb látványosság lettünk a templomnál, kattogtak a nikonok, vigyorogtak a turisták. Kíváncsibb lettem volna Gaudi alkotásaira, de haladni is kellett. Jó lett volna egy vezető, csakúgy, mint tavaly Marseilleben, de itt az előzetes felajánlkozások ellenére semmilyen kapcsolatom nem volt. Felpakolt motorral út közben megállni és nézelődni lehet csupán, fél szemmel mindig a csomagokat figyelve.

Utazó cirkuszunk továbbgurult hát. Érdekesen változott az út menti környezet. Feltűnt, hogy egy idő után romos épületek szegélyezik az utat. Kitaláltam magamtól is, Valenciába értünk. Az N-340-es úton haladtam, a katalán határ után erősödött a kamionforgalom, és megjelentek a rosszlányok is. Eddigi utamon sehol sem láttam útszéli prostikat, innentől elég gyakran mutatkoztak. Néha napernyő alatt üldögélve, vagy a körforgalmaknál. Véletlenül találtam a neten egy Valenciai fotós oldalára, akinek a lányok fotózása az egyik hobbija.

(A képre kattintva megnézhetitek a fotóit.)

Jóval indulásom előtt felvettem a kapcsolatot pár spanyol motorossal a facebookon keresztül. Egyikük invitált egy találkozóra is, a szimpátia alapja volt, hogy Ő is XT660 tulajdonos. Castellón, a lakhelye éppen útba is esett nekünk. Időközben programmá szerveződött a találkozónk, összetrombitált még pár márkatársat, így már egy offroad hétvégére voltam hivatalos. Pont ezt akartam mindenképp kihagyni a kutyával, de lightos túráról beszéltek. Fix helyszín és időpont volt kijelölve az indulásra. Azonban mivel Barcelonában nem volt értelme maradni, túl hamar, egy nappal előbb odaértünk volna. Ezért beiktattam még egy szállást, kicsivel a célpont előtt ismét.

Egyre inkább látszott, hogy errefelé nagyobb a kereslet rá, ezért tovább tart a lakókocsis szezon, mint Franciaországban, több kemping tartott nyitva. Azért keresgélni itt is kellett. Végre befordultam egy kapun, erre látom, hogy kutyát tilos bevinni. Köptem egyet, és köszönés nélkül távoztam. Eddig minden helyen lehetett kutyát bevinni, nem értettem a szitut, amúgy meg nekem kifejezetten unszimpatikusak az ilyesfajta tiltások. Nem érdekel mi a magyarázat. A szomszéd kapu is egy kempingé volt, begurultam szerencsét próbálni, tiltó táblát nem láttam. Recepción senki. Hirtelen megállt mögöttem egy kisteherautó, nem értettem a szitut. Kiderült, a tulaj vezette, egy nő. Kicsit slampos volt, aranyfoggal, szarukeretes(hez hasonló) szemüveggel, épp csak a csavarók nem voltak a hajában. Bizniszelni kellett vele. Alkudni ugyan nem lehetett, de kérdezte például kell-e wifi. Mondom: ja. Egy napra vagy két órára? Két óra kevés. Najó ennyi meg ennyi lesz. A wifi cetlin 8 euró szerepelt én 2-t fizettem kb. Azért nem tudom pontosan, mert kiírva nem volt a szállás tarifa sem. Lóvé zsebbe ment, számla nyista, bepattant a furgonba és elrobogott. Nekem jó így, gondoltam és mentem helyet keresni. Egy dologra nyomatékkal felhívta a nyanya a figyelmemet, a kutyát megkötve kell tartani, mert sok macska van... Elég szürreális volt az amúgy teltházas kempingben végigmotorozni, mert sokan voltak kutyával, mind kikötve madzagokkal. Főleg ölebeket cipelnek ilyenkor magukkal a nyugdíjas vendégek, szinte minden harmadik lakókocsinak volt négylábú utasa.

Mindenki nagyon barátságos volt, az egyik öreg bevitte a lakókocsijába tölteni az akksijaimat, jöttek beszélgetni és persze a kutyát fotózni. Azt hiszem itt derengett fel bennem először, hogy tulajdonképpen egy vándorcirkusz lettünk. Nem siettem felverni a sátrat, előbb kimentünk a tengerhez, ami a kertfaron volt, 50 méterre. Ahogy kiléptem a kerítés kapuján a szám is tátva maradt. Évek óta kerestem ezt a fajta tengerpartot. Homokos, fűcsomós, dűnés, fasza. Brigit mondjuk hidegen hagyta a romantika, csak a labdázás érdekelte.

Már Spanyolországban voltunk, másnap, ha lehet még ráérősebben készülődtünk, csupán 20 km-re voltunk a spanyol bikerekkel Castellónban megbeszélt találkozási ponttól. Azért csak el kellett indulni előbb-utóbb, így is majd 4 órával a megbeszélt időpont előtt értem a városba. A központban leültem egy kávézóba, az utcafronton. Figyeltem az embereket, próbáltam feldolgozni a Katalónia-Valencia váltás élményeit. Merengésemből egy babakocsit toló nő zökkentett ki. Tüzet kért, a kezében egy szál összenyomorgatott cigit tartott. Adtam neki. Közben majd leesett az állam, mert mielőtt a szájához emelte a koporsószöget, egy bazi nagy rózsaszín rágógumit ejtett a földre a szájából. Nem kiköpte, kiejtette. Nem vagyok finnyás típus, de ez gusztustalan volt. Ezután mintha mi sem történt volna, tolta tovább a babakocsit bagózva (!). Úgy tűnt itt ez a normális. Nem tetszett.

A központban lévő óriási park mellett volt a kávézó, egy idő után eluntam magam és áttelepedtünk egy másik részére. Itt ettem, mert éhes voltam és Brigi is igényelte a mozgást. Szépen rendben tartott park volt, a pad mellett ahová leültünk több testedző alkalmatosságot is telepítettek. Figyeltem. És az emberek használták! Az én szememnek szokatlan volt, hogy a legnagyobb természetességgel vették igénybe a szereket. Futók is többen köröztek, az árnyas fák alatt pedig öregek beszélgettek, szunyókáltak. Igazi közösségi tér volt. Ez tetszett. Nem messzire üldögéltünk egy kerékpártárolótól, ahonnan bicikliket lehetett bérelni. Több mint egy óra alatt láttam fiatalt, öreget működött a szolgáltatás, hozták-vitték az emberek a cacajokat.

Végre eltelt az idő, odagurultam a megadott címre, és csak fél órát kellett várnom a csapatra. Kiderült, hárman leszünk motorral, és egy terepjáró kísér bennünket. A bikerek cuccai természetesen az autóban voltak már. Kérdezték, szeretnék-e én is berakni valamit. Hehe, vagy az összes cuccom beteszem, vagy semmit. A kis kocsi pedig mennyezetig volt pakolva a négy ember felszerelésével. Ők vasárnap tervezték a hazautat, én már tudtam, hogy végig nem kísérhetem őket, mert vártak rám a végállomáson.

Rövid ismerkedés után nekiindultunk hát. Nem sokat mentünk aszfalton, belecsaptunk a lecsóba. Szóltak előre, hogy az eleje kicsit nehezebb szakasz lesz, azon ha túljutunk már gyengébb. Meredek, nagy köves, vízmosásos ösvények voltak ezek a részek, néhol a korlát nélküli hegyoldalon. Hamar kiderült, hogy nem gondolták át, hová visznek, csomagokkal ritkábban triáloznak az emberek. Brigit kivettem a dobozából az ilyen szakaszok előtt, mert szinte biztos voltam a bukásban. Ennek ellenére minden akadályt leküzdöttem, egyszer volt szükségem segítségre, hogy irányba állítsuk a motort egy meredek, szűk kanyarban. Az egyik srác bukott egyszer, de nagyot nem eshetett, mert ő mesélte.

A terepjárónak is kihívás volt néhol az út, de a pilóta tapasztalt volt, tudott követni bennünket. Élvezetes etap volt, de felpakolva megizzasztott a kb 20 km. Brigit először az autó anyósülésére ültettük, de kétségbe volt esve, hogy nincs velem, ezért összevissza ugrált és ugatott a kabinban, a srác vezetni sem tudott tőle. A következő variáció az volt, hogy egy segítő megfogta pórázon, én elindultam, kis előnyt szereztem a rázós szakaszokon, majd a segítő elengedte a kutyát, aki rohant utánam. Egy idő után a pórázra sem volt már szükség, Brigi megértette, hogy kutyagolnia kell néha. Mire ezt begyakoroltuk, vége is lett a hard résznek. Megálltunk egy helyen, ahol szisszentek a sörök, folytatódott az ismerkedés, nézegettük egymás motorjait. És nemsokára csatlakozott hozzánk egy negyedik XT is, felpakolva, ahogy én (kivéve kutya), ugyanabból az irányból amerre mi jöttünk. Elnézegettük egymás motorjait, a matricákat. A spanyolok, ahogy észrevettem a Nordkapp meghódításáért vannak oda, nekik Albánia például nincs a célkeresztben. Mondjuk, az országuk változatos terepet kínál, hegyek, sivatag, minden van. Beszélgettünk még egy keveset, majd immár 4-en indultunk tovább motorral.

Nemsokára ránk sötétedett, amit nagyon sajnáltam, mert a hegyek lenyűgözőek voltak. Kicsit emlékeztetett a hely Albánia északi, hegyes vidékére. A különbség, hogy itt voltak aszfalt utak is, csak mi elkerültük őket, néha kereszteztünk egyet-egyet.

Este 9 körül érkeztünk meg a kijelölt szálláshelyre. Mint kiderült számomra, egy félbehagyott repülőtérre érkeztünk egy menedékbe. A hegyek között valaki komolyan gondolta, hogy épít egy leszállópályát, de aztán kiderült, hogy értelme semmi. Ezért maradt félbe az építkezés, a hegytetőn lévő menedéktől egy széles irtás vezetett lefelé, kb 50 méter aszfalttal, fent is egy jó parkolónyi burkolt felülettel. A menedékben volt tűzhely is, begyújtottak a fiúk a feeling kedvéért, de meleget nem adott. Kipakoltuk a vacsorának valót, kínálgattak, ízlelgettem a helyi ízeket. Őket pedig a pálinkával traktáltam, amit a start partyn kaptam az egyik motoros baráttól és azóta tartogattam. Jóféle házi volt, de láttam, hogy nem voltak ilyesmihez szokva, ezért diszkréten kimentettem a maradékot. Az épület egyik oldala nyitott volt a leszállópálya felé, nem tudom mi lett volna a funkciója, de ilyen kiránduláshoz ideális szállásnak bizonyult. A közös vacsora és sörözés után előkerültek a derékaljak és hálózsákok, majd bevackoltuk magunkat és aludtunk.

Napfelkeltekor kikászálódtunk a zsákokból, készülődött a csapat az indulásra. A terv az volt, hogy először tankolunk a következő etap előtt, mivel előző nap a kb 150 km-en fogyott a benzin a motorokból. Elmentünk tehát először tankolni egy közeli faluba, de a kút zárva volt. Kis tanakodás után itt váltak el útjaink, a nekik útba eső következő benzinkút nekem kerülő lett volna a célom felé.

Egyedül folytattuk hát tovább, jól eltávolodtunk a tengerparttól a szárazföld belseje felé, még kettőt kellett tankolnom a célig. És végül megérkeztünk, a családom már várt rám, volt öröm és bódottág.

Pár hetes pihenő következett ezután egy kölcsönkapott villában, majd a sztorink folytatódik egy rögtönzött terv alapján, Gibraltár, Tarifa, Sevilla, Faro, Lisszabon (Portugália), majd vissza Andalúzia, Ronda, Marbella, Malaga voltak az állomásaink nagyjából...





Copyright Kondor Túra Társaság 2024 - Minden jog fenntartva.