Trip2Spain, Magyarország-Szlovénia

Brigi a motoros kutya kalandjai, 1. rész Célpont a napfényes Spanyolország! Indulás október közepén, cél mielőbb elérni a tengert, ahol ideális időjárás vár majd rám. Rám és a kutyámra, Brigire.

Brigi a motoros kutya kalandjai, 1. rész 2013 második felére ismét őszi túrát terveztem be. A célpont a napfényes Spanyolország! Indulás október közepén, cél mielőbb elérni a tengert, ahol ideális időjárás vár majd rám. Rám és a kutyámra, Brigire. Mivel a hazatérés ismét bizonytalan volt, a tervben nem szerepelt, nem akartam hosszú időre magára hagyni az ebet.

Gyurgyó, 2014-01-05


Nem mindenáron akartam magammal vinni, alternatív megoldásként vidéken kapott volna gondoskodó ellátást, mint ahogyan az eddigi útjaim alatt. Már régóta járt az agyam, miként lehetne a Bárányra applikálni egy kutyaszállító dobozt. Keresgéltem a lehetséges megoldásokat, hiszen nem lehetetlen dolgot akartam, albumnyi képet találtam a neten motoros kutyákról. Lassan össze is állt a kép a fejemben, a sok bonyolult megoldás helyett a legegyszerűbb tűnt kivitelezhetőnek. Vettem egy nagy topcase-t bontóból 2000 HUF-ért, felcsavaroztam, kivágtam a tetejét és kész.

Jöhetett a teszt, Briginek hogy tetszik. Előzetesen már felmértem a motorhoz való viszonyát, beleültettem az oldalsó aludobozba, beindítottam a motort, kerültünk egyet a parkolóban. Félelemnek, bátortalanságnak nyoma sem volt. Úgy tűnt érdeklődik az új tapasztalatok iránt.

Számára persze a legfontosabb motiváció, hogy a gazdival lehessen. Ezért talán némi kényelmetlenség is elviselhető, mert lássuk be, az ideális körülményeket hosszú utazáshoz nem lehet egy motoron megteremteni a kutya számára. De ha belegondolunk, egy mögöttem ülő utasnak is lehet oka panaszra, zsibbad a segge, lába, kapaszkodni kell. Ehhez képest Briginek elég helye volt a dobozban testhelyzeteket váltani, és az éles teszt során megbizonyosodtam arról, hogy nem tortúra lesz számára a spanyolországi kaland.

Vettem neki egy direkt erre a célra gyártott motoros szemüveget, és terveztem, hogy csinálok neki bukót is, de erről végül letettem. Csak a cukifaktort növelte volna, védelmet nem reméltem egy általam barkácsolt kutyabukótól. Közel 1000 km-t motoroztunk a teszt során, felpakoltam a túra cuccot és bejártuk a Bükköt, voltunk Mohácson is. Esőben, éjszaka és hidegben is volt részünk. A tapasztalatok alapján a kutyát kevésbé viselték meg az időjárási körülmények, hiszen a doboz védelmet nyújtott számára. Igaz én meg alulöltöztem talán, egy-két pihenő alkalmával nekem idő kellett az átmelegedéshez, míg Brigi türelmetlenül csaholva biztatott a további játékra. Örültem, hogy működik a dolog.

Váratlanul ért egy másfajta tapasztalás viszont az utakon. Az emberek nevettek, mutogattak, integettek nekünk, persze nem én voltam az érdekes, hanem a kutya hátul a szemüvegben. A teszt sikerére koncentráltam, folyton figyelve Brigi reakcióit, talán ezért jutott el később a tudatomig, hogy igen feltűnő jelenség vagyunk. Mindenesetre jó érzés volt látni a sok mosolyt az emberek arcán, igazi élmény. Sokan fényképeztek is bennünket, volt, hogy közlekedési akadályt képeztek az autósok egy-egy fotó kedvéért. Szolgálatos rendőrök is fényképeztek bennünket autóból, egy kicsit emiatt aggódni kezdtem, mert valahogy ösztönösen jobb szeretem elkerülni a hatóság figyelmét. Rossz beidegződés (?).

Tehát a teszt várakozáson felül jól sikerült a kutyaszállítást illetően, és elég hosszú is volt, tekintve, hogy 3000 km volt a tervezett útvonal. A közös sátorban alvást kellett tökéletesíteni, mert egy hálózsákban kényelmetlennek bizonyult. Az éjszakák hidegek voltak már októberben is, a kutya mindenképp hozzám akart bújni, a hálózsákban még el is fért volna, de a derékalj keskeny volt kettőnknek. Így reggelente hátfájással ébredtem. Az útra kellett neki egy saját alvózsák, erre egy régi teszkós pont megfelelt.

Nagyjából két hetet szántam az útra, tehát elég tatás tempót terveztem. Belefért volna egy-két több napos megálló pl. Marseilleben vagy Barcelonában. Szerviz természetesen most is, mint mindig a Kék-Holdban, ezúttal meg kellett oldani egy olajfolyás problémát is.

Újabb támogatók is csatlakoztak a szponzoraimhoz, úgymint a Fjallraven és az Evo-Bike, az Ortlieb magyarországi forgalmazója. A Fjallraventől kaptam egy outdoor nadrágot, az Ortliebtől pedig két db vízhatlan hengerzsákot, ők ezzel támogatták az utat, amit ezúton is köszönök. Az Olympustól csak egy nem „kalandálló kategóriás” gépet kaptam ezúttal, sajnos egyszer használatosnak bizonyult a zoomos gép. De erről majd később.

Minden készen állt tehát az induláshoz, volt némi előzetes érdeklődés is. Ezen felbuzdulva még minimál „start partyt” is összehoztunk az Evo-Bike csepeli üzleténél. Eljött pár barát, az út fő támogatója, a Motozin is képviseltette magát. A könnyes búcsúzkodás után el is indultam volna, bár a fix indulási időpontot nem nekem találták ki. Ezúton is köszönöm az ajándékokat, amelyeket az útra kaptam srácok! Mivel reggel elaludtam, pár felszerelést bepakolni még haza kellett ugranom. Itt kiderült, hogy a 80 literes vízhatlan zsákom az ülésen, mögöttem, és a hátizsákom térfogatilag nem nagyon fér el egymástól. Némi kínlódás után sikerült elrendezni a cuccot és a tervezetthez képest 3 órás késéssel el is indulhattam.

Brigi már rutinos Biker Dogként élvezte a menetszelet, kibújva a hátam mögül, ízlelgetve az új szagokat. Az első éjszakát Magyarországon terveztem tölteni, valahol a Szlovén határ közelében. Bucho barátom is várt Zalaegerszeg mellett, de kommunikációs problémák miatt végül nem tudtunk találkozni. Induláskor kaptam egy tippet, hol érdemes megszállni, ezért Nagykanizsát céloztam be, a városszéli kempinget keresve. Érkezésemkor épp senki nem volt ott, telefonálnom kellett a helyzet felderítése miatt. Nemsokára meg is érkezett a tulaj felesége, aki épp a gyerekekért ugrott el az oviba. Családias helyre vezetett az utam, a kis kemping pedig csuda klassz helynek bizonyult. 20-30 sátor kényelmesen elfér a placcon, amelyet egyedül birtokolhattam. Tábori teendőimet a sátor felállítása után egyből mosással kezdtem. Túra elején ez nem szokványos, de az indulás előtti nagy sietségben elfelejtettem gondoskodni a tiszta zoknikról, ezért csak bedobáltam a szennyeseket a zsákba. Tehát mosómedve üzemmódba kapcsoltam, bár az nyilvánvaló volt, hogy megszáradni nem fognak a zoknik, de azért kiteregettem.

Kb 15 fok volt nappal, ideális motoros idő. Másnap reggel ugyan elkezdett esni, de csak alig. Általában nem szokott bejönni ilyenkor a döntés, hogy áá csak kicsit esik, nem fogok elázni, majd ha szaporább lesz, felveszem az esővédőt. Most bejött mégis, a kevés víztől nem áztam át.

Indulás előtt többen érdeklődtek az útvonaltervem felől. Hát olyan nem volt. Csak úgy nagyjából, ahogy szokott. A fixre tervezett etapok és útvonalak, a lefoglalt szálláshelyek nem barátai a kalandnak, így nekem sem. A GPS-re hagyatkoztam, nagyjából tudtam merre akarok menni, csak az érkezési cím volt fontos számomra. A legrövidebb utat terveztettem a picúrral, mint általában. Ez azért is jó, mert lehet, bevisz a városba pl. ahelyett, hogy az elkerülő útszakaszon vezetne. A határszélen azért okozott némi galibát ez a beállítás, ugyanis a legrövidebb út Horvátországba való be és kilépéssel járt volna. Amikor utoljára jártam Horvátországban a kutyával, még extra papírok kellettek az ebnek. Azóta azt hiszem változtak a szabályok, de nem akartam kockáztatni. Briginek volt ugyan útlevele, de pár km-es haladás miatt fölösleges bonyodalomnak tartottam a határátlépéseket. A földutak elkerülését sem szoktam kérni a technikától, így egész érdekes szitukba lehet csöppenni. Most is ez történt, átmentünk szántóföldeken, egy bánya területén is mire újból aszfaltra értünk. Sáros, csúszós földutakon legalább bemelegítettünk egy kicsit, bár semmilyen hard/offroad szakaszt nem terveztem (ekkor még) a spanyolországi végállomásig.

Ljubljana volt a következő, ahol távolság és idő tekintetében érdemes volt megállni. Szállás tervem egyáltalán nem volt, de sosem aggódok ilyesmi miatt, hiszen a sátor állandó felszerelés a motoron. Inkább kempingeket képzeltem el az indulás előtt, belegondolva, hogy kutyával együtt valószínűleg kisebb lesz az esély „rendes” szállást találni. A kempingek viszont szezonon kívül nemigen vannak nyitva, tehát vállaltam némi rizikót ez ügyben. Szerencsémre Ljubljanába igazából be sem kellett mennünk, az első POI keresés bejött. Normális kemping, kicsit üres, de legalább válogathattam a sátorhelyek között. Letáboroztunk, kiteregettem, ettünk, aludtunk. Éjszaka esett, ezért reggel próbáltam szárítgatni a sátort a napon. Brigi nem hagyta, hogy unatkozzak közben, kb 3 és fél óra hosszat igényelte a labdázást. Észrevettem, hogy ha együtt motorozunk, sokkal élénkebb, játékosabb, mintha boldogabb lenne kicsit az élménytől, de nem akarom bemagyarázni magamnak. Egy-két lakóautó is volt a kempingben, mindegyik vagy gyerekekkel, vagy kutyával, vagy mindkettővel. Tehát kutyapajtik is akadtak.

Becsekkoláskor kértem áramot is, amiért külön díjat számoltak fel, plusz a wifi sem volt ingyen. Kicsit azért sokallottam, hogy a telefonom és a fénygép meg az elemek feltöltéséért 4,5 eurót kell fizetni. El is döntöttem, hogy soha többet nem kérem a szolgáltatást, ugyanis ez a lakóautókhoz van kitalálva. Kicsit átbaszva éreztem magam, de levontam a tapasztalatokat.

Miután a sátor megszáradt, el is indulhattunk, nagyjából délben. Azért sem terveztem hosszabb etapokat, mert egy hideg éjszaka után a sátorból kikelve jobb megvárni a délelőtti napsugarakat, ha erre van esély. És mivel ebben az időszakban rövidebbek a nappalok, a szálláskeresést még naplemente előtt meg kell oldani, különösen, ha vadkemping lesz belőle. Ami benne volt a pakliban. Így tehát 5-6 óra állt rendelkezésünkre naponta a távolság leküzdésére. 60 km/h átlagsebességgel számolva túl nagy távok megtételére így nem volt esélyem. A biztonság faktort viszont minden esetben csak növeli, ha nem kapkodunk.




Copyright Kondor Túra Társaság 2019 - Minden jog fenntartva.